
Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból
Jánky Judit közleménye szerint 2023 júniusában a 25 éves férfi a 7-es főúton, Nagykanizsa határában a megengedett 60 helyett 95-99 kilométeres sebességgel haladt, amikor egy kereszteződéshez érve az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére kihajtott elé egy másik autó. A veszélyhelyzetre a férfi fékezéssel és balra kormányzással reagált, de a megengedett sebesség jelentős túllépése miatt nem tudta elkerülni az ütközést, így nekicsapódott a másik járműnek.
Az elé kanyarodó kocsit egy nő vezette, az autóban édesanyja és négyéves fia ült. A balesetben a nagymama a helyszínen meghalt, az anya a kórházban vesztette életét, a négyéves gyermek túlélte az ütközést.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen.
MTI

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton