
Rendkívüli veszélyre figyelmeztetnek a Mátrában, dermesztő nyomokra bukkantak
Kecskés Lilla, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője az MTI megkeresésére közölte: a baleset helyszínére több mentőegységet, köztük egy mentőhelikoptert is riasztottak, egy 25 év körüli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Fotó: Donka Ferenc
Egy szemtanú a Tények tudósítójának elmondta, hogy azonnal szaladtak mindkét járműhöz segíteni. Az árokban lévő Volkswagenben ült a fiatal nő, akit próbálták kimenteni, de nagyon be volt szorulva. Éppen akkor érkezett oda egy épp arra járó mentős, és így tudták kiemelni a a fiatalt. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A másik kocsiban egy férfi ült, őt súlyos állapotban, mentőautóval szállították kórházba.
A baleset pontos okát és körülményeit még vizsgálják.
Korábbi tartalmak:
Szörnyű halálos tragédia történt Püspökladányban

Rendkívüli veszélyre figyelmeztetnek a Mátrában, dermesztő nyomokra bukkantak

Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb

Lakástűzben meghalt egy férfi Kazincbarcikán

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!