
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
Az eset az olaszországi Minturno város vonatállomásán történt kedden. A helyi rendőrséget egy szemtanú értesítette, hogy három férfi a vonatállomáson zsarolja az ott lévőket. A kiérkező négyfős rendőrcsapat elől ketten elmenekültek. Ám a banda 21 éves tagja ott maradt és neki támadt a kiérkező rendőröknek, ütlegelni kezdte őket, és úgy ellátta a bajukat, hogy azok kórházi ellátásra szorultak.
Mint kiderült nem a fiatalember bírt mérhetetlen erővel, hogy négy rendőrt is helyben tudott hagyni, hanem Olaszországban törvény védi a bűnőzök testiépségét - írta meg a liberoquotidiano.it.
Andrea Cecchini, a helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a hatályos olasz törvények szerint a rendfenntartók nem alkalmazhatnak erőszakot, és nem használhatják a szolgálati fegyverüket sem. Így véleménye szerint a politikusok a felelősek azért, mert négy kollégája a kórházba került.
A harcos férfit mire letudták fogni, mind a négy rendőrt helyben hagyta. Egyik egyenruhást többször megütötte, amitől a feldagadt a szája és felszakadt a szemöldöke.

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik