
Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, ez a jelentés új lendületet fog adni a kampánynak, főleg abban az esetben, ha valódi bizonyíték lesz a magyar választásokba való külföldi beavatkozásra. Brüsszel próbál úgy tenni, mintha ez nem lenne, de a bürokratikus rendszerek nem képesek álcázni magukat a politikai elemző szerint, majd hozzátette, hogy „ezért nyilvánvaló az összefüggés Kijev és a Tisza Párt között” is.

Mint a Nézőpont Intézet vezetője rámutatott, a következő napokban, ha jól olvassa a híreket, egy nemzetbiztonsági jelentés nyilvánosságra fog kerülni. Az egy új lendületet fog adni a kampánynak, ha valódi bizonyíték lesz – nem úgy, mint 2022-ben, hogy csak a választás után, hanem most, 2026-ban már a választás előtt –
egy külföldi illegális támogatásra az egyik politikai erővel szemben, amilyet Brüsszel irányából is tapasztalhat a Tisza Párt.
Elég Manfred Weber személyére, pénzügyi támogatásokra, vagy arra a müncheni csúcsra gondolni, ahol Magyar Péter büszke bevallása szerint kilenc európai néppárti vezetővel sikerült pár óra alatt találkoznia és máig nem tudjuk, hogy mondjuk Zelenszkijjel találkozott-e, mert Zelenszkij is ott volt a városban, amikor Magyar Péter. Egy biztos, együttműködnek egymással – állította Mráz Ágoston Sámuel.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők