
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő +Szuverenitásvédelmi Sóhivatalt+, ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt
- írta a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter már többször beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal jövőjéről, 2025-ben, Budapestről Nagyváradra induló országjárása kezdetén például úgy nyilatkozott a Magyar Hangnak, hogy kormányra kerülésük esetén "sóval hintik be" a helyét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását az Országgyűlés által 2023 decemberében elfogadott, a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény, valamint az ugyanakkor elfogadott alaptörvény-módosítás tette lehetővé.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 februárjában kezdte meg működését, élére Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök Lánczi Tamás politológust nevezte ki.
A törvény szerint a hivatal azzal a céllal jött létre, hogy óvja Magyarország politikai, gazdasági és kulturális önrendelkezését. Feladata, hogy felhívja a magyar társadalom és a politikai döntéshozók figyelmét a külföldi befolyásolási kísérletekre. Ennek érdekében saját hatáskörben és más állami szervekkel együttműködve vizsgálatokat folytathat, ezek eredményét pedig a nyilvánosság elé tárja.
Lánczi Tamás szerdán Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy Magyar Péter nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével, azt írta:
a hivatal megszüntethető és felszámolható, de azok a folyamatok, amelyeket működésük során feltártak, nem fognak eltűnni.
A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad - tette hozzá.
A hivatal működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik - írta.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár