
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Dr. Labancz Klára, kórházunk pszichiáter főorvosa
- derült ki a Komárom-Esztergom vármegyei Szent Borbála Kórház szerdai Facebook-közleményéből.
A Főorvosnő orvosi pályáját 1983-ban kezdte meg a Miskolci Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán. Másfél év után Tatabányára költözött, ahol Kórházunk pszichiátriáján kezdett dolgozni. Pszichiátriai szakvizsgáját 1988-ban szerezte meg, majd neurológiából 1993-ban, igazságügyi elmeszakértésből 2000-ben, rehabilitációból pedig 2003-ban szakvizsgázott. Emellett képzett volt pszichoterápia irányában is - áll a szomorú hírt közlő bejegyzésben.
Kiemelték, hogy 2010-től 2020-ig a Krónikus Belgyógyászatot vezette, miközben a pszichiátriai szakrendelést továbbra is folytatta. A COVID járvány után a Pszichiátriai Szakrendelőben és Gondozóban dolgozott, emellett ügyeletet vállalt a Sürgősségi Betegellátó és a Tüdőgyógyászati Osztályokon. A 2023-as nyugdíjba vonulása után is folytatta rendelői munkáját.
Dr. Labancz Klára hosszú, türelemmel viselt betegséget követően hunyt el.
Hangsúlyozták, hogy szakmai munkásságát a hivatás és a betegek iránti szeretete hatotta át. Hosszú évtizedeken keresztül szolgálta a betegek gyógyítását, példát mutatva kollégáinak és az őt követő generációknak.
Búcsúztatása és végső útra kísérése Tatabányán, az Újtelepi temető új ravatalozójában lesz 2026. május 23-án 12 órakor. A gyászoló család kérése, hogy a megjelentek egy szál virággal róják le kegyeletüket, és mellőzzék a részvétnyilvánítást - írták a posztban.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen