
Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

Rendkívül szerencsétlen balesetben vesztette életét egy népszerű amerikai újságíró a Missouri állambeli St. Louisban múlt csütörtökön.
A New York Post hétfői cikkében az áll, hogy Ray Hartmann az autópályán vezetett éppen, amikor az előtte lévő kamionról leszakadó két kerék beszakította a kocsijának tetejét.
A 73 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Ray Hartmann mintegy négy évtizeden át a St. Louis-i média kiemelkedő alakja volt. Előbb az írott sajtó révén szerzett magának komoly népszerűséget, majd a kamerák előtt is megcsillogtatta tehetségét. A nevéhez fűződő legismertebb produkció az 1987-ben induló Donnybrook című vitaműsor volt.
2024-ben vonult vissza és „akasztotta szögre a tollat”. Ezt követően kongresszusi képviselőnek is jelöltette magát, de végül a választáson nem nyert mandátumot.
Felesége, Kerri mellett két egyetemista gyereke, Bent és Brielle is gyászolja.
Kapcsolódó tartalmak:

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége