
Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

Eddig nem hallott részleteket osztott meg zenei pályájáról és alkotói folyamatáról Vastag Csaba hétfőn a Facebook-oldalán.
Az énekes már a bejegyzés elején sejtelmesen fogalmazott, majd kifejtette, hogy a stúdiómunka sosem állt igazán közel hozzá.
Elmondok egy hatalmas titkot. Soha nem szerettem a stúdió munkát. Mert az irreális maximalizmusunk miatt a legtöbb dalunkat soha nem is fejeztük be
- kezdte gondolatait.
A vallomásból az is kiderül, hogy számára mindig a közönséggel megélt élmények jelentették az igazi értéket.
Mindig is sokkal jobban hittem a személyesen megélt közös pillanatokban. A koncertekben ...
– fogalmazott.
Most azonban fordulóponthoz érkezett. A bejegyzés szerint új szemlélettel tekint az alkotásra, és végre megtalálta azt, amit eddig hiányolt.
Most viszont úgy érzem, végre van értelme annak, hogy órákat töltök itt. Mert találtunk valamit, ami Meghatározó, Őszinte és Igaz
- zárta a posztját.
Nyitókép: Vastag Csaba Facebook-oldala

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja