
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Már magyar idő szerint szerdán reggel közölte az Aston Martin Forma 1-es csapata, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem vesz részt a hétvégi Japán nagydíj csütörtöki médianapján, és családi okok miatt később utazik Suzukába.
A nemzetközi sajtóban azonnal tudni vélték, hogy a 44 éves spanyol versenyző első gyermeke születésénél szeretne ott lenni, ezért nem áll az újságírók rendelkezésére ezúttal.

A BBC Sport azóta bejelentette, hogy a veterán pilóta párja, Melissa Jimenez már életet is adott a kicsinek. Több információ azonban egyelőre az ifjabb Alonso érkezéséről nem került nyilvánosságra, ugyanis a rutinos sportoló igyekszik minél inkább óvni magánéletét.
Az Aston Martin jelezte, hogy pilótájuk a pénteki szabadedzésekre már megérkezik Japánba, és a teljes hétvége során vezetni tudja majd a brit istálló egyik autóját, amelyben eddig idén elsősorban a Honda motor miatt sok öröme nem lehetett.
Nyitókép: Fernando Alonso Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát