
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Kinek ne lenne ismerős az az állandóan visszatérő probléma a családdal, esetleg barátokkal lakók körében, hogy ami még este megvolt a hűtőszekrényben, annak reggelre nyoma veszett? Kellemetlen, bosszantó jelenség, amikor az ember eltervezi, hogy elfogyasztja reggelire az előző napi maradékot, de ébredés után csak üres edényt talál a konyhában.
Varga Viktor keddi Instagram-posztjában jelezte, utánajárt a sokakat foglalkoztató rejtélynek, és ő bizony most lencsevégre kapta a „hova is tűnik reggelre a vacsorád lényt” .

A rajongók nem meglepő módon nem arra a látványra számítottak, hogy maga az énekes fog meztelenül a konyhapulton guggolva lakomázni a fazékból a kép tanulsága szerint 0 óra 47 perckor, és ennek különböző formában hangot is adtak a kommentmezőben.
Te mit tennél, ha meglátnád?
– érdeklődött követőinél a zenész, akitől nem ez volt az első, és nagy valószínűséggel nem is az utolsó polgárpukkasztó megnyilvánulás a közösségi médiában.
Nyitókép: Mokka archív

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát