
Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

A vasárnap késő este közzétett bejegyzésében a miniszter azt írta, nincs ismert magyar fertőzött, nem ismert olyan magyar ember, aki kontaktusba kerülhetett a járványban érintett bármelyik személlyel, "tehát nincs közvetlen hazai járványügyi fenyegetés".
Az egészségügyi miniszter bejegyzése szerint a legtöbb hantavírus nem terjed emberről emberre. A fertőzés általában fertőzött rágcsálók vizeletével, ürülékével vagy nyálával szennyezett por belélegzésével alakul ki.
Magyarországon jelenleg nincs ok pánikra - erősítette meg a miniszter. Mint írta, az itthon előforduló hantavírus-fertőzések ritkák: 2015-2024 között évente 2-16 esetet regisztráltak.
Hozzátette: Magyarországon elsősorban európai hantavírus-típusok, a Puumala és a Dobrava-Belgrade fordul elő. Az újvilági, amerikai típusok természetes környezetben nem találhatók meg itthon.
A miniszter bejegyzése szerint a magas, 30-50 százalék körüli halálozási arány elsősorban az amerikai kontinensen előforduló, Andok-vírushoz és más újvilági hantavírusokhoz kapcsolódó súlyos megbetegedésekre vonatkozik. A Magyarországon előforduló hantavírusok jellemzően enyhébb vagy középsúlyos, vesét érintő betegségeket okoznak.
"Ez nem covid 2.0"
- jelentette ki Hegedűs Zsolt, hozzátéve, hogy a covid-19 könnyen terjedhet emberről emberre cseppfertőzéssel vagy légúti aeroszol útján, akár tünetmentes személyről is, a hantavírusok többsége ezzel szemben nem emberről emberre, hanem elsődlegesen rágcsálóeredetű, azaz állatról emberre terjedő fertőzésként jelenik meg. Az emberről emberre terjedni képes Andok-vírus is jellemzően csak szoros kontaktus során terjed. Ez alapvetően eltérő járványdinamikát jelent a covid-19-től - írta.
A jelenlegi tudományos ismeretek alapján rendkívül valószínűtlen, hogy ebből újabb világjárvány vagy "COVID 2.0" alakuljon ki
- olvasható a posztban.
Jelenleg nem áll rendelkezésre széles körben alkalmazott, nemzetközileg elfogadott hantavírus-elleni vakcina, de nincs olyan járványügyi helyzet, amely tömeges oltási programot indokolna, nem várható széles körű közösségi terjedés - írta a miniszter.
Hozzátette, a fő megelőzés a rágcsálók távoltartása és a biztonságos takarítás. A megelőzésben fontos az élelmiszerek zárt tárolása, a rések, nyílások lezárása, a rágcsálómentesítés, zárt helyek szellőztetése, a rágcsálóürülékkel szennyezett por felkavarásának kerülése. A rágcsálóürüléket nem szabad szárazon söpörni vagy porszívózni, mert ez növelheti a vírussal teli részecskék belégzésének kockázatát. Ilyen esetekben először nedves fertőtlenítést kell alkalmazni - hívta fel a figyelmet Hegedűs Zsolt.
Kiemelte, ha valaki rágcsálókkal vagy rágcsálóürülékkel szennyezett környezetben tartózkodott, és ezt követően láz, erős levertség, izomfájdalom, fejfájás, hányinger, hasi panaszok vagy egyéb szokatlan tünet jelentkezik, érdemes háziorvoshoz fordulni, és jelezni az "esetleges rágcsálóexpozíciót".
A fertőzéssel érintett Hondius holland óceánjáró március elején futott ki az argentin Ushuaia kikötőjéből. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) akkor azt közölte, az Atlanti-óceánon járó hajó három utasa - egy holland házaspár és egy német állampolgár - meghalt, többen pedig ápolásra szorultak. Az óceánjáró fedélzetén több megerősített vagy feltételezett fertőzöttet regisztráltak.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott