
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
A Hajmáskéri Tüzérlaktanya I. Ferenc József utasítására épült meg, amivel nem csak, hogy a birodalom és Közép-Európa legnagyobb tüzérségi kiképző bázisa és laktanyája lett, de katonavárosként egy víztoronynak, lovardának, kórháznak, templomnak, iskolának és még színháznak is otthont adott. A Monarchia büszkesége ma inkább egy omladozó turistalátványosságként ismert, valódi történetét pedig már csak a visszajáró szellemek tudják pontosan elmesélni. Kis Kató halottlátó ellátogatott a kísértetjárta romvárosba, ahol már a bejáratnál érezte, hogy rengeteg szörnyűség történt a falak között.
Érzékelek egy olyan férfit a felső szinteken, akinek az épülethez sok köze volt
– fogalmazott a Tények Plusznak, hozzátéve, még a tényleges körbejárás előtt látott egy korábban kék színű szobát, amelyből egy fiatal fiú szólította meg. Elsősorban arról panaszkodott, hogy milyen sokat bántotta őt. A férfi, akiről egyelőre csak annyit tudhatunk, hogy valószínűleg egy magasabb rangú tiszt lehetett.
Kis Kató elmondta, hogy egy olyan helyen, ahol sokan meghaltak, egyszerre több szellem is megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. Több történetet sikerült meghallgatnia, amelyeket a lehető legnagyobb részletességgel próbált meg továbbadni. Így derült fény az erőszakos cselekményekre és a gyilkosságokra is. „Erőszakkal valakit, egy férfit behoztak, a nő pedig kint maradt, kitoloncolták. Becsukták a kaput, de a férfi ellenállt és utána egy lövés zaja, ami hallatszódik” – árulta el médium.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint