
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

A Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az Igazság órája című online műsorban kifejtette, az ukránok azért drukkolnak a kormányváltásnak, mert uniós tagok akarnak lenni, szeretnének pénzt és katonai segítségnyújtást kapni. Kocsis Máté közölte, a jelenlegi magyar kormány mindhármat blokkolja. Véleménye szerint ugyanis Brüsszel a Tisza Párttal abban állapodott meg, hogy ha "számukra kedves kormány lesz", akkor majd megkaphatják a pénzünket, vihetik a fegyvereket, katonai segítségnyújtást kaphatnak és az uniós tagságuk is "sima pályára" kerül.

A műsorban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője közölte, a németek úgy gondolják, hogy Magyarországnak is részt kell vennie Ukrajna pénzügyi támogatásában, de a csehekkel és a szlovákokkal kihátráltunk a közös, 90 millió eurós hitelfelvételből, mert nemcsak
Az ukránok soha nem fogják ezt a pénzt visszafizetni - emelte ki Kocsis Máté, aki hozzátette, a németek azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert "ideológiai csendőrséget tartanak fönt", nem tűrik a más véleményeket.
Kocsis Máté úgy folytatta, hogy Brüsszelben még nagyobb a tét, mert lassan el kell kezdeni a következő hétéves uniós ciklus költségvetésnek a tárgyalását és ha Orbán Viktor ül Magyarország képviseletében ott, akkor biztos, hogy nem lesz az uniónak költségvetése anélkül, hogy a magyarok szempontjai és érdekei érvényesülnének.
Ezt nem akarják Brüsszelben, mert van egy másik logika, az a föderatív gondolkodás, az a birodalmi központ, hogy
Kifejtette, hatalmas a nyomás, amit mindenki érez, de nem Magyar Péter okozza a nyomást, hanem a külföldi befolyás. Nekik kellett egy báb, aki végigcsinálja, ő Magyar Péter.

A frakcióvezető meglátása szerint a magyarok többsége nem gondolkodik kormányváltásban. Kifejtette, mivel háborús helyzet van szerte a világban, olyan vezetőre van szükség, aki erős, akinek komoly, személyes diplomáciai kapcsolatai vannak a világ vezetőivel, ez az ember pedig Orbán Viktor.
Most nem lehet hazardírozni és kísérletezni, nekünk olyan ellenfelet kell most legyőzni, aki nem is indul a választáson
– mondta a fideszes politikus, hozzátéve, hogy a kormánykritikusok is tudják, hogy a Tisza Párt programjának, a Tisza-csomagnak az árát nemcsak a fideszesek fogják megfizetni, hanem a tisztások is, mert az ő zsebükbe is bele fognak túrni, az ő rezsicsökkentésüket is eltörik, nekik is megnő az üzemanyagáruk az ársapka eltörlésével és az ő családtámogatásukat is elveszik majd.
A változáshoz rögeszmésen ragaszkodóknak nem jut eszükbe, hogy a Tisza esetében a változás egy rossz változás lenne, sokba fog kerülni és a biztonságuk is rámehet - emelte ki, majd úgy folytatta
Beszélt arról is, hogy a politika "soha nem volt egy finom műfaj", de "az a verbális lincselés", amit Magyar Péter meghonosított, ismeretlen még a politikában edzettek számára is. Felette a kérdést, hogy ha ellenzékből ilyenek, mit csinálnának hatalommal a kezükben. Kiemelte: "az nagyon jó, amikor Magyar Péter beszél a csalásokról, miközben ő maga mondta el tavaly egy fórumon, hogy a magyar választási rendszerben lehetetlen csalni" és ebben igaza van.
Magyar Péter a személyiségéből adódóan a megszégyenüléstől, a vereségtől retteg a legjobban
– mondta Kocsis Máté, hozzátéve, hogy ő az, aki nem fogja elfogadni a választások eredményét vereség esetén, hergelni, uszítani fogja az embereket.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!