
Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

A közgazdász már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a tavaly nyilvánosságra került javaslat valódi volt, és szerinte nagy kár, hogy attól Magyar Péterék – mint a baloldali közgazdász fogalmazott –visszatáncoltak. Elmondta, rossznak tartja az egykulcsos személyi-jövedelemadót (szja), és helyette egy többkulcsos adórendszert tartaná kívánatosnak – írta meg a hirado.hu.
Ezúttal pedig egy műsorban feltett kérdésre válaszolva megerősítette:
Magyar Péter hatalomra kerülése esetén megszüntetné többek között a rezsicsökkentést, az anyák személyi jövedelemadó-mentességét, valamint a 14. havi nyugdíjat, továbbá más, a kormány által bevezetett intézkedéseket is.
Felcsuti ezeket az intézkedéseket „a legnagyobb ostobaságoknak” nevezte.
Nyitókép illusztráció: MTI

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők