
Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Újabb magas rangú iráni politikus veszítette életét Teheránban. Izrael légiereje likvidálta az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette a hadsereg pénteken. Korábban az iráni állami televízió is bejelentette, hogy Ali Mohammad Naini, a Forradalmi Gárda szóvivője életét vesztette egy támadásban. Az izraeli egészségügyi minisztérium szintén péntek reggel közölte, hogy az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba, közülük nyolcvanat jelenleg is ott kezelnek. Közülük egy ember életveszélyes állapotban van, nyolcan súlyosan, tizenegyen közepesen, és hatvanan könnyebben sebesültek meg. Az elmúlt napon százötven újabb sebesültet vettek fel.

Az izraeli külügyminisztérium bejelentette, hogy további hat ország nyilvánította terrorista szervezetnek a Forradalmi Gárdát:
A közelmúltban hasonlóan határozott Ukrajna és Albánia is. E döntés következményeként a Forradalmi Gárda és a hozzá kapcsolódó szervezetek vagyonát és gazdasági erőforrásait befagyasztják, tagjaik mozgását és tartózkodását korlátozzak az érintett országokban. Ugyanakkor megkezdődtek a nemzetközi katonai kontinensek – köztük az Irakban állomásozó magyarok is – kivonása a térségből.
Az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat közölte, hogy azzal vádolnak egy, a Vaskupola légvédelmi rendszerben szolgált tartalékos katonát, hogy fizetségért érzékeny biztonsági információkat adott át Iránnak. A közlemény szerint
a huszonhat éves jeruzsálemi Raz Cohent letartóztatták, miután a nyomozás feltárta, hogy több hónapon át kapcsolatban állt iráni hírszerző szervekkel, és érzékeny biztonsági információkat adott át nekik. A vizsgálat szerint tisztában volt vele, hogy irániakkal tárgyal.
A Bazan olajfinomító vállalat arról tájékoztatta befektetőit, hogy a csütörtöki iráni rakétatámadás nyomán egy, a működésükhöz nélkülözhetetlen infrastrukturális létesítmény is megsérült. Ez a komplexumon kívül található, és egy harmadik fél tulajdonában van. Közleményük szerint az olajfinomító várhatóan néhány napon belül teljes egészében újra működésbe lép, és a termelő egységek többsége jelenleg is működik, vagy hamarosan újraindítják.
Nyitókép: IAF (izraeli légierő)

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)

Kristersson: Soha nem látott támadás érte Orbánt Viktort az EU-csúcson

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal