
Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

A Ripost fotói egyértelműen bizonyítják: az ukrán kémként azonosított tiszás informatikusnak szabad bejárása volt a párt központi irodájába. A kijevi titkosszolgálatokhoz bekötött férfit az Alkotmányvédelmi Hivatal kedden közzétett jelentése leplezte le, később az Indexnek sikerült személy szerint is beazonosítania őt egy, a Tisza Párt által közzétett fényképen.
A lap szerint az érintett személy Maróti Tamás, akit hacker berkeken belül csak „Buddha” néven emlegetnek.

A titkosítás alól feloldott jelentés szerint a brit–magyar kettős állampolgárságú Maróti Tamás, más néven Buddha, már korábban is a hatóságok látókörébe került, több büntetőeljárás indult ellene informatikai rendszerekkel való visszaélés, számítógépes csalás és zsarolás miatt.
Aktív megfigyelését már 2019-ben elrendelték – évekkel a Tisza párt megjelenése előtt –, miután illegálisan próbált titkosszolgálati eszközökhöz, valamint engedélyköteles, kettős felhasználású termékekhez hozzájutni.
A jelentés azt is rögzíti, hogy az elmúlt időszakban többször járt Kijevben, és rendszeres látogatója volt a budapesti ukrán nagykövetségnek, ahol feltételezhetően eligazításokat és megbízásokat kapott.
A Ripost által készített exkluzív fényképek egyértelműen bizonyítják: Marótinak szabad bejárása volt a Tisza Párt korábbi központi irodájába (Lajos u. 96) 2025 januárja és szeptembere között. A lap több tiszás forrása egybehangzóan azt állította, hogy Maróti gondosan ügyelt arra, hogy a mindig egyedül érkezzen és egyedül távozzon. Ennek ellenére sikerült róla
egy olyan fényképet is készíteni melyen Maróti a párt kampányfőnökével, Tóth Péterrel együtt lép ki az irodából.

A Tisza legbelsőbb köreiből származó információk szerint az ukrán kémként azonosított Maróti napi rendszerességgel bukkant fel a párközpontban, lényegében ő irányította a párt informatikai tevékenységét. A férfit magának való személyként jellemezték, aki gyakran éjszakába nyúlóan dolgozott, és utolsóként hagyta el az irodát.

Az egyik legbeszédesebb fotó 2025 januárjában készült, ekkor
Maróti Tamás egy délutáni időpontban távozott a Tisza Párt irodájából, majd közvetlenül utána, másodpercek alatt több prominens tiszás politikus is elhagyta a székházat. Köztük Tarr Zoltán európai parlamenti képviselő és Radnai Márk, a párt alelnöke is.


A Ripost fotói egyértelműen bizonyítják, hogy az ukrán kémként azonosított informatikus hónapokon keresztül, rendszeresen megfordult a Tisza központjában, akár egy munkahelyre, napi rendszerességgel járt be oda.

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés