
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

Olekszij Kopitko, aki korábban az ukrán védelmi minisztérium tanácsadójaként dolgozott szerdán a Facebookon bírálta Orbán Viktor politikáját és egyes, Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseit.
A bejegyzésben azt írta, hogy szerinte a magyar kormányfő „képzeletbeli ukrán betolakodókról” beszél, és ezt politikai célokra használja fel.
Az ötlet végtelenül hülye
– fogalmazott Kopitko.
Szerinte ezzel két lehetséges forgatókönyvre készülhet a magyar kormány: egyrészt később azt állíthatja, hogy sikerült megvédeni Magyarországot egy állítólagos fenyegetéstől, másrészt – véleménye szerint – a politikai helyzet eszkalálására is felhasználható lehet a narratíva.
Bejegyzésében az ukrán hadsereg műveleteire is kitért, különösen a megszállt Krím félszigeten végrehajtott akciókra. Azt állította, hogy az ukrán különleges erők jelentős orosz katonai eszközöket semmisítettek meg, köztük légvédelmi rendszereket is.
A poszt végén ismét Orbán Viktorra utalt, és ironikusan fogalmazott:
Akkor Orban igyon egy kis nyugtató teát és javítsa a kreativitását.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök