
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke azonnal korlátozná a szólásszabadságot, ha róla van szó. Tájékoztatott: miután Magyar Péter nemrég pert vesztett az Index ellen a Tisza megszorítócsomagja kapcsán, fogta magát, és durván megfenyegette a bíróságot, amit a függetlenségére máskor oly érzékeny Fővárosi Törvényszék csak elkent egy semmitmondó közleménnyel. A tájékoztatás szerint be is ért a fenyegetések gyümölcse, hiszen a Bors különszámát, mely a Tisza Párt megszorítócsomagját mutatja be (és amelynek tartalma korábban már megjárta más ügyben a bírói fórumot), pénteken betiltatták.

„Formában van a kis hazudós: az újságírók bebörtönzésének terve után most már a neki nem tetsző lapokat is betiltatná. De miért akar a politikában dolgozni egy olyan ember, aki nemhogy a kritikát, de még a tényeket sem bírja elviselni, ha az rá nézve kellemetlen?” – tette fel a kérdést Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője szerint biztos véletlen, hogy a Magyar Péterék megszorítócsomagját bemutató újság ellen pont egy olyan bírónő lépett fel, akinek a neve és budapesti címe megegyezik a Tisza-aktivisták kiszivárgott listáján található nőével. Kocsis Máté úgy véli, az lenne a minimum, hogy ilyenkor másik bíróra bízzák az ügyet.
„Szó, mi szó, a kis nárci nem bírja, ha kellemetlen helyzetbe hozzák a gazdasági programírói:
– sose látta, nem ismeri, bla-bla-bla. Mint a régi viccben: most neked higgyünk, Magyar Péter vagy a szemünknek?” – fogalmaz.
Hozzátette: Magyar Péternek nem lesz olyan egyszerű az igazság útjába állnia, mint amilyennek képzeli.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is