
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Orbán Viktor és Magyar Péter párviadaláról ír a Hvg az „A novembert Orbán nyerte a kockázatminimalizálásra törekvő Magyarral szemben” című cikkében. Még a balliberális lap is kénytelen elismerni, hogy az elmúlt hónap Orbán számára indult jól, nemcsak fogadta Donald Trump amerikai elnök, hanem komoly sikereket is tudott elérni, az amerikai szankciók alóli mentesség, a nukleárisfűtőanyag- és gázszállítás kapcsán pedig jelentősen lazított az orosz függőségen.
Nem a konkrét eredmények voltak fontosak, hanem az, hogy Orbánt nemzetközi tekintélyű államférfiként pozicionálják, aki minden politikai tehetségét, kapcsolatát, mozgásterét országa megerősítésre képes fordítani.
Ezért lehet hasonló politikai győzelemnek tekinteni a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést is.
− írja a lap és hozzáteszi, annak ellenére, hogy ezekről kevés konkrétum szivárgott ki, nemcsak a gáz- és olajvásárlás, hanem a Lukoil bolgár és román cégeinek a Mol általi lehetséges felvásárlása is fontos nemzetgazdasági és ellátásbiztonsági kérdések.
Az ellenzéki buborék a Putyinnal kapcsolatos uniós konszenzus és a morál ismételt megtörését látja, a tolmács félrefordításaival megspékelve, ám sokak számára imponáló, hogy egy hónapon belül két nagyhatalom vezetője fogadta a miniszterelnököt. Aki ismét a Kelet és Nyugat közötti kapocs szerepét játszhatja el.
Kétségtelen, a modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor
Ez a kép fogja várhatóan végigkísérni a kampányt, a győri és a hétvégi nyíregyházi beszéde a bölcs, a világ dolgaiban eligazodó politikus figuráját közvetíti, akire, ha nem a szívünkkel, akkor az eszünkkel kell szavazni.
Magyar Péterről azt írja a lap, hogy a Tisza jelöltállítási folyamatával nem sikerült átvennie a kezdeményezést. Túlságosan rövidre, és zártra sikeredett a két körös szavazás, hogy megmozgassa a Tiszavilágon túl az egész társadalmat. A cikk szerzője szerint
nem igaz, ami a Tisza választási műsorában elhangzott, hogy »a one man show most 106 fős show-vá vált«
Még a három órán tartó műsorban Magyar Péter mellett helyet foglaló alelnökök sem voltak képesek a pártvezető mellett észrevétetni magukat, emlékezetes megszólalásokat produkálniuk, nemhogy a megválasztott jelöltek.
Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár