
Brüsszel arra kéri Orbán Viktor, hogy hagyja figyelmen kívül azt, hogy Ukrajna zsarolja Magyarországot
Nagy István a közösségi oldalán közölte, hogy megtiltják a külföldről érkező párosujjú patások átszállítását Győr-Moson-Sopron vármegyén. A kialakult állategészségügyi helyzetben kiemelten fontos a fertőtlenítés, ezért a kijelölt fertőtlenítési pontokat megerősítik, a kisüzemek számára is díjmentesen biztosítják a sterilizáláshoz szükséges vegyszereket. Megtiltanak továbbá minden állatkiállítást, bemutatót és vásárt a térségben, ennek értelmében a komáromi nemzetközi kutyakiállítást sem lehet megtartani.
A tárcavezető hozzátette, hogy a betegség négy állattartó telepen van jelen, ezeket a körzetükkel együtt lezárták, az állatokat levágják. A betegség terjedését folyamatosan vizsgálják, a fogékony állományokat ellenőrzik, az M1-es autópályán és a határon fertőtlenítési pontokat jelölnek ki az egyenruhások segítségét bevonva.
Az agrárminiszter arra kér mindenkit, hogy tartsa be a szigorú járványvédelmi intézkedéseket. A vírus csak közös összefogással győzhető le, a szakemberek azon dolgoznak, hogy minden állat biztonságban lehessen - hangsúlyozta Nagy István.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Brüsszel arra kéri Orbán Viktor, hogy hagyja figyelmen kívül azt, hogy Ukrajna zsarolja Magyarországot

Magyar Péter brüsszeli barátai nagyon szomorúak, mert üres kézzel mentek ma Kijevbe

Orbán Viktor: Legyen minél előbb béke! - mi nem adunk pénzt és katonát, nem megyünk háborúba

Orbán Viktor: Nem asszisztálunk az ukrán olajblokádhoz, hanem megtörjük azt

Megdöbbentő látvány fogadta a magyar minisztert Brüsszelben

Ursula von der Leyen mosolyogva szállt le a vonatról a kijevi pályaudvaron

Robert Fico: mától Ukrajna nem kap segítséget Szlovákiától elektromos hálózata stabilizálására

A 21 ezres Makón sem kértek az ukránokkal összejátszó Magyar Péterből

Na, erre varrjon gombot Magyar Péter! Már Bokros Lajos is beszól neki

Orbán Viktor: Ennyi hazugságot még nem hallottam + videó

Méretes bukta Magyar Péter országjárása

Orbán Viktor: Nem engedünk sem Brüsszelnek, sem Ukrajnának, és megvédjük a magyar családokat