
Handelsblatt: Donald Trump és Orbán Viktor rokonlelkek
Részegen randalírozott kedden hajnalban Budapesten a Demokratikus Koalíció józsefvárosi szervezetének vezetője, Abd El Rahim Ali, aki múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy nyíltan kihívta Gyurcsány Ferencet, pártja elnökét, és közölte: elindul az elnöki székért. Abd El Rahimból ezzel még ugyan nem lett jelölt, de kvázi Gyurcsány legfőbb kihívójává vált, ugyanis a többiek – a hírek szerint még ketten – egyelőre nem álltak nyilvánosság elé.
A lap úgy tudja, hogy a fiatal férfi kedd hajnalban az Izabella utca egyik társasházába tért be, erősen ittas állapotban, és ott kiabálni kezdett, majd több lakás ajtaján is dörömbölt, és rugdosta is azokat.
A randalírozó férfire rendőröket hívtak, úgy tudni, több kocsival szálltak ki a helyszínre a járőrök, akik a helyszínen elfogták a férfit.

Fotó: Pikó András / Facebook
Az Index az információval megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, hogy mit lehet tudni az ügyről. A BRFK a lappal közölte, hogy 2024. december 3-án 2 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfival szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, ami a 30 éves budapesti lakost kórházba vitte.
Az esettel összefüggésben a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást. Annak megállapítása, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert vagy más tudatmódosító szert, a folyamatban lévő eljárás feladata.
A 30 éves, egyiptomi édesapával rendelkező Abd El Rahim Ali saját elmondása szerint tíz éve tagja a Demokratikus Koalíciónak, két éve vezeti a józsefvárosi szervezetet, és büszke arra, hogy a pártban minden ötödik 35 év alatti tag ebből a kerületből kerül ki, azaz főleg nekik köszönhető a DK fiatalítása.
Ali – aki egyébként 2019 óta felesküdött honvéd is – kemény üzenetben támadta Gyurcsány Ferencet, aki szerinte a jelenlegi „viharos szélben” megzavarodott, és „zátonyra futtatta a DK hajóját”. Szavai szerint a pártvezetés eltávolodott a szavazóktól, és egy kényelmes, online fókuszú párttá vált, ez pedig nem a helyes irány.
Lehet menni Ferivel a Minecraftba építgetni, meg lehet jönni, és feltámasztani a baloldalt
– üzente a kerületi politikus, aki idén júniusban az önkormányzati és az EP-választásokon is jelöltje volt a baloldali pártoknak, egyiken sem szerzett mandátumot.
Abd El Rahim Aliról egyébként tavaly márciusban a Magyar Nemzet írt cikket, ebben azt állították, hogy ő is egyike volt azoknak, akik nem sokkal előtte fekete festékkel fújták le Lutz Gizellának, Szálasi Ferenc feleségének a síremlékét. De feltűnt korábban Dobrev Klára egyik rendezvényén is, amelyen testével védte a pártelnök feleségét, nehogy az újságírók a közelébe jussanak. A jobboldali lapok egyébként akkor Gyurcsány új üdvöskéjeként hivatkoztak a fiatalemberre, aki most már éppen ellene van az elnöknek.
Az elnökségért harcba szálló politikus múlt héten a Partizánnak már úgy fogalmazott, hogy nem személyesen Gyurcsány Ferenccel van problémája, hanem sokkal inkább a teljesítménnyel. Mint arról az Index is beszámolt: Gyurcsány Ferenc kihívója azt is elárulta, hogy elfáradt a vezetés, „Magyar Péter óta pánikban vannak, kapkodnak”. Abd El Rahim Ali úgy véli, ha marad Gyurcsány Ferenc, akkor 2026-ban szinte biztosan megsemmisül a párt.
A Demokratikus Koalíció teljes tagsága 2025 januárjában egy online pártszavazáson választja meg a párt elnökét, majd várhatóan február 2-án a DK kongresszusán születik döntés a párt alelnökeiről, elnökségi tagjairól és más tisztségviselőiről. Hozzátették, attól, hogy egy tisztségre jelentkezik valaki, a pályázó nem válik automatikusan jelöltté, mivel arról a jelölőbizottság dönt.

Handelsblatt: Donald Trump és Orbán Viktor rokonlelkek

A balliberális nemzetközi sajtó is hatalmas győzelemnek tartja Orbán Viktor sikerét

Szijjártó: ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök, a magyar családoknak karácsonyra háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája

Orbán Viktor: a magyar családoknak olyan karácsonyuk lehet, amilyenre vágytak

Young G Béci az Orbán-Trump találkozóról: „A világ figyelme ránk szegeződik”

Miért volt fontos az Orbán-Trump találkozó? Hajdú Péter tiszta vizet öntött a pohárba

Színt vallott Magyar Péter: háborúpárti fordulat jönne, és mindenben Brüsszelt követné

Itt van Zelenszkij rémálma: menekülnek a katonák, káosz a fronton! – videó

Szijjártó Péter eddig nem látott felvételt osztott meg + videó

Orbán Viktor: Kimaradt jelenetek + videó

Orbán Balázs keményen helyre tette Zelenszkijt – ezt nem teszi zsebre!

Orbán Viktor: Semmilyen anyagi zsarolás sem működik, kár a gőzért