
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
A miniszter elmondta azt is, hogy szakpolitikai szinten nagyon jó a kapcsolat a bizottsággal, és erre a korrekt viszonyra a közeljövőben is törekedni fognak.
"Én végig optimista és elszánt voltam, mindenképpen el akartam kerülni, hogy Magyarország forrást veszítsen" - mondta Navracsics Tibor a lap csütörtöki számában megjelent interjúban az elmúlt több mint féléves, az uniós pénzek visszaszerzését célul kitűző tárgyalássorozatáról.
A lap felidézte: Navracsics Tibor a múlt héten a közösségimédia-felületén videóüzenetben közölte, hogy az év végéig a magyar kormány minden olyan megállapodást aláírt az Európai Bizottsággal, amely biztosítja az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést. Mindez lehetővé teszi, hogy körülbelül 130 milliárd forintnyi előleg megérkezzen, és ezzel megkezdődhessen a pályázatok kiírása és elindulhassanak az uniós forrásokkal támogatott fejlesztések.

Fotó: Facebook/Navracsics Tibor
A miniszter a lapnak kifejtette: a teljesítési menetrend utolsó állomása március végén lesz, akkor a magyar törvényhozásnak el kell még fogadnia egy törvénycsomagot, a bizottság pedig arról nyilatkozott, hogy amennyiben a március végi határidő tartható, akkor áprilisban, májusban elképzelhető a források felfüggesztésének megszüntetése. Szerinte az EB is abban érdekelt, hogy a vége felé járjanak ebben az eljárásban.
A következő hetek tárgyalási menetéről szólva azt mondta, az operatív és a partnerségi megállapodásról folynak az egyeztetések Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal. Januárban bőven lesz tárgyalnivalónk - jegyezte meg.
A tárgyalási folyamat alatt történt támadásokról Navracsics Tibor elmondta, az Európai Bizottság nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolhattak volna, majd hozzáfűzte: a lengyelek most nem tárgyalnak az Európai Bizottsággal, nálunk viszont ilyesmire egyszer sem volt példa.
MTI

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter