
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
A minisztérium közleménye szerint a közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter mindenekelőtt a visegrádi együttműködést méltatta, amelynek keretében sikerült megakadályozni az EU-s kötelező letelepítési kvóták bevezetését. "Ha nem mutattunk volna erőt és egységet, akkor ma illegális migránsok tízezrei lennének itt Közép-Európában" - fogalmazott.
Kiemelte, hogy a kontinens ma példátlan módon egyszerre három irányból is migrációs nyomás alatt áll, és az érkezők elosztását célzó mechanizmusok, kötelező kvóták kérdése "továbbra is napirenden van Brüsszelben, bár most más elnevezésekkel próbálkoznak".
Hangsúlyozta: a közép-európai álláspont szerint a segítséget kell oda vinni, ahol baj van, a kiváltó okokat kell kezelni, illetve együtt kell működni azon országokkal, amelyek hozzá tudnak járulni az európai védvonal minél távolabbra való kitolásában.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás "mindig is fejfájást okozott", és még inkább meg fog erősödni a következő hónapokban, mivel a kiváltó okok folyamatosan súlyosbodnak. A fegyveres konfliktusok, a terrorizmus, a gazdasági kihívások egyre súlyosabbak Afrika bizonyos területein, és a koronavírus-járvány tovább rontott a helyzeten - sorolta.

Rámutatott, hogy a szomszédos kontinens számos országában rendkívül alacsony az oltottsági arány, ami kedvez az újabb vírusvariánsok kialakulásának. Ez, a migrációs hullámokkal kiegészülve, súlyos egészségügyi kockázatot jelent Európa számára, ezért napjainkban tovább nőtt a jelentősége az illegális bevándorlás megállításának a déli útvonalon.
Mint mondta, tizenkét terrorszervezet tevékenykedik a Száhel-térségben, a biztonsági helyzet egyre romlik, s egyes felmérések szerint a lakosság több mint 70 százaléka el akarja hagyni a régiót.
Kifejtette, Európa biztonsága minden eddiginél jobban függ most a fontos védvonalnak számító észak-afrikai régiótól. Ennek erőssége a térségbeli államok stabilitásán múlik, és Marokkó kulcsországnak számít, amely már eddig is több százezer migránst megállított a saját területén. Az EU-nak ezért meg kell adnia minden lehetséges támogatást az ország határainak védelméhez és gazdaságának fejlesztéséhez, valamint fel kellene hagynia a meghívásként értelmezhető nyilatkozatokkal - közölte.
"Egy erős, stabil, a migrációs hullámot megállítani és saját határait megvédeni képes Marokkó alapvető biztonsági érdeke Európának" - húzta alá.
Nászer Burita marokkói külügyminiszter az együttműködés fejlesztésének fontosságáról beszélt a közös kihívások megoldása érdekében, például a terrorizmussal, az illegális bevándorlással, a szervezett bűnözéssel szembeni harc területén. Kiemelte, hogy országa a partnerségi kapcsolatainak diverzifikálására törekszik az EU-n belül.
Szijjártó Péter újságírói kérdésre, a magyar kormány tervezett szlovákiai földvásárlásainak témájára reagálva hangsúlyozta, hogy soha nem volt olyan jó a kétoldalú viszony, mint az elmúlt időszakban. Pozsony kérést intézett Budapest felé a termőföldek megvásárlását lehetővé tévő alap kapcsán, amelynek a kormány helyt adott - mondta, hozzátéve, hogy minél jobb az együttműködés, annál jobb a felvidéki magyarságnak.
MTI/Fotó: MTI/Kovács Attila

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet