
Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Keller János elmondta: a város több pontján zajló, gyerekprogramokkal és művészbeszélgetésekkel tarkított rendezvénysorozat június 18-án zenés, lovaskocsis városi felvonulással indul. Este a budapesti Játékszín Hippolyt, a lakáj című vígjátékát láthatja a közönség, amelyet közönségtalálkozó követ az előadás szereplőivel.
Június 19-én megnyílik a gyereksziget, ahol vidámpark és a Szegény ember és a róka című interaktív gyerekelőadás várja a legkisebbeket. Délután Fischl Mónikával, a Budapesti Operettszínház művészével hallhat életút-beszélgetést a közönség, kora este pedig Oszvald Marika és Csere László Mindhalálig operett című zenés műsorát mutatják be. Ezt követően a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata a Meseautó című musicalt adja elő, a napot pedig Kalló Zoltán hegedűművész és a Jávor Pál cigányzenekar Bor a mindenem című műsora zárja.
Június 20-án Kacsóh Pongrác tiszteletére ad műsort a Veszprémi Petőfi Színház társulata, majd Operettcseppek kicsiknek és nagyoknak címmel mutat be zenés összeállítást. Ezt követően Fesztbaum Béla lép fel Pesti polgár című zenés színházi estjével, melyben régi pesti kabaré és orfeumdalok csendülnek fel.
Az Operett kertmoziban Palásthy György Az élet muzsikája című, Kálmán Imre életéről szóló filmjét vetítik. A fesztivál zárónapján az Operettvonat elnevezésű zenés utazás várja az érdeklődőket.
A fesztiválon Lukács Anita, a Budapesti Operettszínház művésze Egy drága szempár címmel ad műsort, majd a magyar rendőség zenekara lép színpadra. Este a Nemzetközi Operettgála szórakoztatja a közönséget nemzetközi és hazai fellépőkkel, majd karnevállal zárul az esemény.
Keller János hozzátette: idén is több olyan előadás lesz a fesztiválon, amely nem jegyköteles csak regisztrálni kell rá.
Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház igazgatóhelyettese elmondta, hogy a fesztiválon kiemelt szerep jut a szakmai és háttérbeszélgetéseknek, illetve elkészült a fesztivál fagylaltja is, amely a Prímadonna nevet kapta.
Nyitókép: Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál Facebook-oldala

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje