
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Forradalmi kutatási eredményekről számolt be kedden a FITBOOK: brit és szingapúri tudósok szerint a szem vizsgálata évekkel korábban jelezheti a csontritkulás kialakulását.
A csontritkulást gyakran csendes betegségként emlegetik, mert sok esetben csak egy csonttörés után derül ki a probléma. A kutatók azonban most úgy vélik, a retina állapota árulkodó lehet a csontok egészségéről.
A tanulmány szerint azoknál az embereknél, akiknek a retinája biológiailag idősebbnek tűnt a valós életkoruknál, nagyobb eséllyel alakult ki csontritkulás.
A kutatók egy mesterséges intelligenciával működő rendszert fejlesztettek ki, amely a szemről készült fotók alapján elemzi a retina öregedését. Az úgynevezett RetiAGE rendszer első tesztjeit közel kétezer idősebb embernél végezték el Szingapúrban.
A brit biobankban később csaknem 44 ezer ember adatait vizsgálták meg 12 éven keresztül. Az eredmények szerint a gyorsabban öregedő retinával rendelkező embereknél akár 40 százalékkal magasabb volt a csontritkulás kialakulásának kockázata.
A jelenlegi, csontsűrűséget mérő DEXA-vizsgálatok drágák és nem mindig könnyen elérhetők, ezért az új módszer a jövőben olcsóbb és gyorsabb szűrési lehetőséget kínálhat.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton