
Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek
A Magyar Nemzet szerdán egy hatósági dokumentumra hivatkozva írta meg, hogy a rendőrség nyomozást indított Sebestyén József halálának ügyében, aki ukrajnai kényszersorozásnak eshetett áldozatul. Az eljárást Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész rendelte el.
A beregszászi magyar férfit, Sebestyén Józsefet július elején erőszakkal sorozták be, és a toborzótisztektől elszenvedett bántalmazások következtében halt meg. Egy videó is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy az ukrán emberrablók kínozzák és trágár szavakkal illetik a kárpátaljai magyar férfit. A videón a brutális toborzótisztek és Sebestyén József beszélgetése is hallható. A férfi halála előtt maga is beszámolt a bántalmazás körülményeiről.
Akár évekig elhúzódhat a jogsegélykérelem
A lap ügyvédi forrásai szerint, ha külföldön történik magyar állampolgárral szemben bűncselekmény, akkor a tényállás tisztázása és a rendelkezésre álló bizonyítékok beszerzése nemzetközi bűnügyi jogsegély útján történik. A magyar nyomozók ebben az esetben természetesen nem személyesen utaznak ki az adott külföldi országba, hiszen a magyar hatóságoknak eljárási lehetősége Magyarország területén van. A kapcsolatfelvétel elektronikus úton történik, amely egy hosszabb folyamat. A kérelmet a rendőrségnek meg kell fogalmazni, benne a kért intézkedésekkel (például bizonyítékok átadása, tanúkihallgatások lefolytatása), azt hivatalosan le kell fordítani ukrán nyelvre, majd továbbítani kell az Igazságügyi Minisztériumnak. Utóbbi szerv fogja megküldeni a jogsegélyt az ukrán hatóságoknak.
Mivel Ukrajna nem uniós tagállam, ez a jogsegélykérelmet bizonyosan lassítja majd, így a kért intézkedésre adott válasz akár éveket is igénybe vehet – állították forrásaink, hozzátéve, hogy nem egy, főként gazdasági bűnügyet is fel lehetne sorolni, ahol több mint három évet kellett várni egy nem uniós ország válaszára.
Az ukránok szerint nincs itt semmi látnivaló
A folyamatot nyilván a két ország közötti feszült viszony sem fogja felgyorsítani. Arról már nem is beszélve, hogy az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) állítása szerint már „megvizsgálta” Sebestyén József halálának körülményeit. A DBR közlése szerint az ukrán katonai ügyészség kárpátaljai részlege az ügyben már július elején bűnügyi eljárást indított katonai tisztviselő hatalmával vagy hivatali jogkörével való visszaélés gyanúja miatt. A büntetőeljárás kivizsgálását a DBR lvivi területi igazgatóságának egyik osztálya kapta meg, ahol a nyomozati intézkedések és a holttest vizsgálata során „erőszakos halálra utaló jeleket és testi sérüléseket nem találtak” - írja a lap.
Hozzátették: a büntetőeljárás keretében igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot végeztek, tanúkat hallgattak ki, köztük katonákat és orvosokat, de „az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat szintén nem tárt fel erőszakos halálra utaló jeleket”. „A nyomozás folytatódik” – zárta közleményét a DBR.
Megdönthetetlen bizonyíték kellene
Márpedig, ha a DRB közleményéből indulunk ki, akkor nem kérdés, milyen válaszokat fognak majd kapni – ki tudja, mikor – a magyar rendőrök, akiknek a keze ezáltal meg lesz kötve – tette hozzá egyik ügyvéd forrásunk, aki szerint fordulat akkor következhet be, ha a magyar hatóság adna át megdönthetetlen bizonyítékot az ukránoknak, akik abban az esetben kénytelenek lennének elfogni az elkövetőket.

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony