
Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Mikola Kalasnik elmondta, a támadások lakóházakat, egy kollégiumot, vállalatokat, valamint a kritikus infrastruktúrát érték és hozzátette, hogy az áldozatok száma várhatóan nőni fog.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt közölte, támadás érte továbbá a szumi, harkivi és mikolajivi térséget, valamint a közép-ukrajnai Dnyiprót is, hozzátéve, hogy a drónok és rakéták nagy részét az ukrán légvédelemnek sikerült megsemmisítenie.
Oroszország igyekszik kihasználni a Közel-Keleten zajló háborút annak érdekében, hogy még a korábbiaknál is nagyobb pusztítást vigyen véghez itt, Európában, Ukrajnában
- szögezte le az államfő az X-en közzétett üzenetében.
Zelenszkij pénteken azt is elmondta, az Egyesült Államok szeretné elhalasztani az ukrajnai rendezést célzó háromoldalú megbeszélés következő körét, a közel-keleti konfliktus miatt.
Az amerikaiak azt mondták, készek a találkozóra, de csakis az Egyesült Államok területén, miután az új biztonsági helyzet miatt nem hagyhatják el az országot
- tette hozzá.
Moszkva mindeközben Törökországot vagy Svájcot javasolta az új tárgyalási forduló helyszínéül.
Forrás: MTI

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis