
Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

A kaposvári Békemenet kezdetén Szita Károly, a város polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket. Rövid beszédében rámutatott: a város számos alkalommal bizonyította, hogy „együtt erősek vagyunk”.
A kérdés adott: meghajlunk vagy megmaradunk? Mi már tudjuk a választ: fel, győzelemre!
– zárta beszédét Szita Károly.

Gelencsér Attila, a Fidesz kaposvári képviselőjelöltje beszédében rámutatott: fenyegetnek és zsarolnak bennünket, „de mi, somogyiak csak a békével tudunk nyerni”.
Ehhez képest a Tisza a háborús erőkkel szövetkezik, nincs más érvük, csak a rombolás és gyűlöletkeltés. De mi, somogyiak, sosem hátrálunk meg, minket nem lehet megvenni, mi megvédjük szüleink biztonságát, gyermekeink jövőjét és Somogyország békéjét!
A Fidesz képviselőjelöltje reflektált a Tisza helyi jelöltjére, illetve mindarra, amit ő ajánl a városnak.
Eltörölné az édesanyák adómentességét, a Nők40-et, leállítaná az Otthon start programot is. Sokallja a vállalkozóknak adott támogatásokat. A háború pártján áll, a nyakunkra hozná Ukrajnát az unióba. Ő ma Kaposvár legnagyobb biztonsági kockázata!
– figyelmeztetett Gelencsér Attila a Lőrincz Viktória által hordozott veszélyre. Gelencsér Attila jelölt öt vállalásról beszélt:
„Megépítjük Mosdóson az Országos Demencia Központot. Ha megverjük itt is a Tiszát, a kormánnyal közösen megépítjük a 67-es utat Szigetvárig. Sikeres választás után a vármegyével befejezzük a Zselic komplex turisztikai fejlesztését és a Kaposvár-Szigetvár kerékpárutat. Ha megnyerjük, Szita polgármester úrral megtöltjük a Kaposvári Ipari Parkot vállalkozókkal és beruházókkal, ezzel földbe döngöljük a még meglévő 3 százalékos munkanélküliséget és felgyorsítjuk bizony a bérek emelkedését. Április 12-én megválasztanak, s a sebészet, urológia és nőgyógyászat területén Káposztás professzor úrral megvalósítjuk a robotsebészetet és kialakítjuk a csontvelő-transzplantáció lehetőségét”.

Orbán Viktor beszéde kezdetén Eperjes Károly költőt hívta fel a színpadra, aki Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa című versét idézte a hallgatóságnak, kivetítve a mai Európa kihívásaira. A miniszterelnök ezután – átvéve a szót –, megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet. Felidézte, utoljára 2010 márciusában állt ezen a kaposvári színpadon, akkor kétharmados győzelem lett a vége.
Mint mondta, el kell számolni a mögötte álló esztendőkkel:
Szita Károly minden kérését teljesítette, a város jelentős fejlesztéseken ment keresztül.
Elmondása szerint ismét megállapodás született a polgármesterrel: Kaposvár lesz az ország első városa, ahol a tömegközlekedés elektromos lesz. Felidézte azt is, eddig 52 nagy beruházás érkezett a városba és most egy újabb, 400 új munkahelyet létrehozó beruházásról állapodtak meg.

A kormányfő úgy fogalmazott: Kaposvár még soha nem volt olyan erős, mint most. Hozzátette: ez azért volt lehetséges, mert 2022-ben kötöttek egy szövetséget a háború ellen és a béke mellett. Ezért Magyarországnak sikerült kimaradni abból a háborús készülődésből, amely európai országok sokaságát tönkre tette.
Hozzátette:
Európa előbb-utóbb embert is küld Ukrajnába.
Orbán Viktor elmondta: a választásnak van egy olyan szereplője is, akit nem hívtak, és nem vártak rá. Ez a szereplő Ukrajna, amely követeléseket fogalmaz meg Magyarországgal szemben.
Azt akarják, hogy váljunk le az olcsó olajról, adjunk pénzt nekik, engedjük be őket az unióba, és kötelezzük el magunkat mellettük. Magyarország ezekről lemondott, ebből adódik a konfliktus.
A kormányfő arra kérte a jelenlevőket, továbbra sem engedjünk az érdekeinkből. Hozzátette: szükségünk van az olcsó energiára. Mint mondta, ma Európában nincs pénz, így a bankokból vesznek fel hitelt Ukrajna részére, ezt az unokáinknak is fizetni kell majd.
Orbán Viktor elmondta: csütörtökön miniszterelnöki csúcs lesz Brüsszelben, Magyarország akkor tud kitartani a nyomással szemben, ha lesz nemzeti összefogás. Hozzátette: a terv világos.
Olyan kormányt akarnak a mostani helyébe ültetni, amelyik teljesíti Brüsszel, Ukrajna követelését.
Emlékeztetett arra is, a kormány az elmúlt 16 évben csaknem 15 milliárd ezer forintot vett el a nemzetközi cégektől amelyek itt vannak, Magyarországon, és odaadta azt a családoknak.
Ezzel szemben a Tisza célja, hogy a magyarok pénzéből ne az emberek, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodjon. Ráadásul a veszélyek korába léptünk: nemcsak a szomszédban dúl háború, hanem a Közel-Keleten is, ezért a következő négy évben a fő küldetés a biztonság lesz – hangsúlyozta a kormányfő.
Olyan kormánya van Magyarországnak, amely a magyarok mellett áll, és megvédi az emberek érdekeit
– jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő azt mondta, ha marad Magyarországon a nemzeti kormány, akkor vállalja, hogy Magyarország továbbra is migránsmentes ország lesz. Akkor is, ha Brüsszel a feje tetejére áll. Hozzátette: az EU hatályba akarja léptetni július elsején a migrációs paktumot.
„Már áprilisban eldől, hogy Magyarország ennek ellenáll, vagy kitart”
– emlékeztetett. A kormányfő a gazdasági kérdésekről szólva elmondta: el fogják érni, hogy egymillió forintos legyen az átlagfizetés, s azt is vállalják, hogy a család álljon a központban, mert abban van a jövő.

Tudjuk, hogy egy családhoz kell férfi, apa, és anya is. De azt is tudjuk, hogy a családot az édesanyák tartják össze. Ezért a ciklus végére minden két gyermeket vállalt édesanya adómentes lesz Magyarországon − jelentette ki.
Azt is mondta, vállalják, sohasem fogják megengedni, hogy elvegyék tőlük, ami a magyaroknak jár. Sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot. Azt mondta, úgy fogják mindezt elérni, hogy Magyarországot kívül tartják a háborúból. Hozzátette:
a zászló nekünk áll. Mi vagyunk többen.
Leszögezte: a kormány képes arra, hogy megőrizze az ország biztonságát és arra kérte az egybegyűlteket, segítsék a kormányt, hogy teljesíthessék újabb vállalásait is.
Ezt a választás meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Ez tegnap óta világos, mi vagyunk többen!
– jelentette ki, hozzátéve: ha a Fidesz-KDNP megnyeri a választást, akkor Magyarországon „a pokol kapui sem vehetnek erőt”. Magyarország békés, biztonságos sziget marad, akárhogy is mozog a Föld körülöttünk a világban – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

Nézőpont: a Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok

Kiszivárgott egy hangfelvétel: Brüsszel egyértelműen Kijevet támogatja a Barátság kőolajvezeték ügyében