
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Czepek Gábor egy kijevi szállodából jelentkezett, mint elmondta, „kicsit nehezebb este volt”, ugyanis Ukrajna, illetve annak fővárosa is komoly támadás alatt állt.
A tényfeltáró bizottság munkájával kapcsolatban úgy fogalmazott, „vannak eredmények”.
A helyzet az, hogy pont most kezdődik egy egyeztetés, amit a Naftogaz nevű ukrán cég tart az összes nagykövetségi képviselőnek. Ott van a mi emberünk is, Heizer Antal nagykövet úr
– mondta, hozzátéve, hogy a találkozóra csak nagyköveteket engedtek be.
Mozgásba hoztuk a gépezetet, nem tehették meg az ukránok, hogy nem állnak elő a saját verziójukkal
– vonta le a következtetést Orbán Viktor.
Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat. Valamit kell mondaniuk, mert kínos, hogy szerintük nincsen semmi látnivaló, mégsem egednek bennünket oda, pedig mi a semmit is szívesen megnéznénk
– fogalmazott.
A tényfeltáró bizottság tényekkel tud Kijevből elutazni. A tények a következők, ahogy elnök úr is mondta, az tény, hogy nem engedtek minket oda, ebből adóban ez a vezeték újraindítható. Tény az, hogy beindult a gépezet. A mai szakértői egyeztetés eredményeképp sokkal többet fogunk tudni a cső állapotáról
– mutatott rá Czepek Gábor.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott