
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől
A napokban gyilkossággal vádoltak meg egy férfit New York államban az Egyesült Államokban, miután apja holttestét és egy védőügyvédet vitt a rendőrségre. A 30 éves Richard Fluegel Jr.-nek hétfőn kell bíróság elé állnia – írta csütörtökön a Crime Online.
Információk szerint a 60 éves Fluegel vasárnap délután hagyta el otthonát, ahova már nem tért vissza.
Még aznap este egy férfi tárcsázta a segélyhívót, aki azt mondta, hogy a rendőrség parkolójában van egy holttesttel. Később kiderült, hogy a telefonáló az ifjabb Fluegel ügyvédje, akit a vádlott órákkal azelőtt keresett fel.
A rendőrség úgy véli, hogy az apát fia egy sörétes puskával lőhette agyon, majd egy ponyvába csomagolta és betette az autóba.
Az ifjabb Fluegelt egyébként korábban már kétszer elítélték, aki ártatlannak vallotta magát, ennek ellenére azonnal letartóztatták. Az ügyvéd ellen nem emeltek vádat.

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel