
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Több mint egy tonna nyers hús szóródott szét szerdán a németországi A33-as autópályán Bielefeld közelében – számolt be a Bild.
A bőrrel, zsírral és egyéb maradványokkal megrakott teherautó reggel hét óra körül hagyta el a rakományát, röviddel azután, hogy 62 éves sofőrje egy csomópontnál az A2-es sztrádáról ráhajtott az A33-asra.
A zárszerkezet meghibásodása miatt kinyílt a hátsó ajtó, és mintegy kétszáz méteren keresztül hullottak ki a húscafatok, mígnem a kamionos megállt.
A horrorfilm helyszíneként is ideálisnak tűnő autópálya külső sávját le kellett zárni a nyolc órát igénybe vevő takarítás idejére. Mivel az úttestre zsírréteg is került, a szakemberek seprőgépek segítségével szüntették meg a síkosságot.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról