
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
Rendőrségi közlés szerint egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton, és legkevesebb három utast megsebesített.
Az elkövetőt őrizetbe vették. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a gyanúsított egy 27 szíriai férfi, aki Passau városában lakott. Áldozatai pedig egy 26 éves, 39 éves és egy 60 éves férfi voltak.
A Bild című német lap úgy tudja, hogy az őrizetbe vett személy "pszichésen zavart" viselkedésével tűnt fel és segítségért kiáltozott a vonatban.
A hatóságok azonban részleteket egyelőre nem közöltek sem a merénylő személyére, sem a merénylet hátterére vonatkozóan. "A bűncselekmény hátterét egyelőre homály fedi" - mondta egy rendőrségi szóvivő, aki szerint az elkövető egyedül cselekedett. Értesülések szerint az áldozatok súlyos sérülést szenvedtek. A helyi rendőrség csak annyit közölt újságírókkal, hogy a megkéselt áldozatok egyike sincs életveszélyben.
Regensburg és Nürnberg között egyelőre szünetel a vasúti közlekedés. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel a helyszínen, Seubersdorf állomás körzetében. Ugyanakkor közleményben tudatta, hogy "immár elmúlt a veszély".
Horst Seehofer német belügyminiszter megdöbbenésének adott hangot az eset kapcsán. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kegyetlen késes támadás végső értékelését csakis a merénylet hátterének felderítését követően lehet elvégezni.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő