
Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal
A SuperCam nevű tudományos műszer, amellyel a robot a Mars kőzetét vizsgálja, első alkalommal továbbított adatokat a Földre - közölték a NASA kutatói csütörtökön. Ezekből kiderül, hogy az 5,6 kilogrammos eszköz, amely magasan a marsjárón lévő rúdon helyezkedik el, jó állapotban van.
A műszer több hangfelvételt is küldött, ezeken többek között az is hallható, amint a lézer harmincszor kilő egy mintegy három méterre lévő kőre. A különböző lézernyilak hangerejének eltéréseiből a szakértők a kőzet szerkezetéről és keménységéről vonnak le következtetéseket.
Az egytonnás, hatkerekű Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázatot rejtő manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet a rover két év alatt fogja megvizsgálni.
Egyelőre még műszerei állapotát ellenőrzi, és már megtette első tesztútját is. A tervek szerint egy teljes marsi évig - 687 földi napig - dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.
MTI

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony

Iskola előtt fogtak el egy pedofilt, játékok és óvszerek voltak nála

Beismerés: Ukrajnának „nemzeti érdeke, hogy Magyarországon kormányváltás történjen

Háborús nyerészkedés: Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shell vezérigazgatója is óriási haszonra tett szert