
Nincs menekvés: Megérkezett hazánkba minden autós rémálma

Egy büntetett előéletű, 32 éves férfi 2025 februárjában, egy ferencvárosi drogériában parfümöt, borotvát és elektromos fogkeféket rejtett el a ruházatába, majd fizetés nélkül kereket oldott. Az esetet biztonsági kamerák rögzítették - számolt be róla a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményében.
A következő hónapban egy szálloda előteréből egy bőröndöt, a benne lévő ruhákkal és ékszerekkel, áprilisban pedig egy pékségből az üzletvezető táblagépét lopta el.
2025. júniusban pedig egy IX. kerületi társasházba jutott be úgy, hogy a balkonokat határoló kerítést kifeszítette.
A férfi lakatvágó eszközöket is vitt magával egy ételfutár táskában. A lépcsőházi folyosón egy lelakatolt biciklit próbált meg ellopni, azonban egy lakó megzavarta, emiatt elmenekült.
Kicsit később ugyanebben az épületben bemászott egy emeleti erkélyre, majd a nyitott erkélyajtón keresztül besurrant a lakásba. Itt magához vett egy pár futócipőt. Mivel a tulajdonos a lakásban észrevette a tolvajt, ő "nyúlcipőt húzott", kimenekült az erkélyre, ahol a már korábban értesített rendőrök elfogták.
Az ügyészség a napokban emelt vádat a férfivel szemben, aki ellen végrehajtandó börtönbüntetést, valamint kisebb mértékben vagyonelkobzást indítványoztak, továbbá kérték a sértettek milliós nagyságrendű kártérítési igényének elbírálását is.
A férfi letartóztatásban van.
Nyitókép: Ügyészség

Nincs menekvés: Megérkezett hazánkba minden autós rémálma

Felfoghatatlan veszteség: Váratlanul meghalt egy kéthónapos baba Somogyban

Termékvisszahívás: veszélyes tűzijátékra hívta fel a figyelmet a rendőrség

Egyszerre áll le több népszerű fürdő Magyarországon – mutatjuk, mi van a háttérben

Meghalt Gáti Zoltán

Lekapcsolták a lámpákat egy dunántúli városban, figyelmeztették a helyieket

Szívfájdító fotók: Egy luxusautó semmisült meg a 21-es főúton

Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Meghalt egy nő az M5-ösön Ócsánál

Brutális gólyaharc Kerekegyházán, videó a csata

Veszélyes jövevény jelent meg a magyar vizekben

Egy rossz előzés a motoros életébe került Üllőnél