
Felborult egy Bangladesből elindult hajó rohingja menekültekkel a fedélzetén, több százan eltűntek

A vezérigazgató fizetése az előző évi 8,6 millió fontról emelkedett a jelenlegi szintre. A csomag nagy része bónuszokból állt: az alapfizetés, nyugdíj és egyéb juttatások 1,9 millió fontot tettek ki, míg a bónuszok összesen 11,8 millió fontot értek. Ebből 2,7 millió font éves bónusz, 9,1 millió font pedig részvényjuttatás volt, amely hosszabb távú üzleti célok teljesítéséhez kötődik – írta meg a The Guradian.
A részvények jelentős szerepet játszanak a vezetői javadalmazásban, így a vállalat tőzsdei teljesítménye közvetlenül növeli a vezérigazgató vagyonát is. Amióta Sawan 2023-ban átvette a vállalat irányítását, a Shell részvényárfolyama több mint 30 százalékkal emelkedett.
A fizetésemelés különösen érzékeny időszakban történt. A közel-keleti konfliktusok ismét felhajtották az olaj világpiaci árát. A nemzetközi referenciaárnak számító Brent crude rövid időre ismét átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet, ami világszerte az üzemanyagárak emelkedésének veszélyét vetíti előre.
Mindeközben a Shell nyeresége visszaesett: a vállalat korrigált eredménye 2025-ben 18,5 milliárd dollár volt, szemben az előző évi 23,7 milliárd dollárral. Ez már a harmadik egymást követő év, amikor a cég profitja csökken, miután a 2022-es energiaválság idején közel 40 milliárd dolláros rekordnyereséget ért el.
A fizetésemelést több civil szervezet is bírálta. Az igazgatói béreket figyelő High Pay Centre elemzője szerint nehéz lesz a közvélemény számára elfogadhatóvá tenni egy ekkora javadalmazást, miközben az emberek újabb energia- és üzemanyagár-emelkedéstől tartanak.
A kritikusok szerint az ilyen mértékű vezetői fizetések egy szélesebb trend részét képezik a brit tőzsde legnagyobb vállalatainál, ahol az utóbbi években egyre kevésbé mutatkozik visszafogottság a felsővezetői juttatások terén.
A Shell ugyanakkor azzal védekezik, hogy a vezérigazgató fizetése arányban áll a vállalat méretével és teljesítményével. A cég közlése szerint a javadalmazási csomag mintegy 80 százaléka teljesítményhez kötött, és a vállalat részvényesei az elmúlt években jelentős hozamot értek el.
Nyitókép illusztráció (Shell Facebook-oldala)

Felborult egy Bangladesből elindult hajó rohingja menekültekkel a fedélzetén, több százan eltűntek

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe