
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

A Tisza Párt kissé túlszervezte a március 15-i ünnepi rendezvényét, és ennek szemmel láthatóan meg is lett az eredménye, csak éppen nem úgy, ahogy azt a szervezők eltervezték. Ugyanis mire Magyar Péter a mikrofonhoz lépett a Hősök terén, a „Nemzeti menet" számos résztvevője már annyira elfáradt, hogy nemhogy figyelni képtelen volt, de inkább elindultak hazafelé. Ezt nem a tenyek.hu állítja, hanem a balliberális sajtó egyik szócsöve, a 444, amely az eseményről írt riportjában azt állította, hogy a kulturális műsor nem nagyon érdekelte az embereket, ráadásul a pártelnök beszédének felénél a tömeg elindult visszafelé az Andrássy úton.

A sokak által ismert zenész, Gömör Tamás a saját Facebook-oldalán kitett posztjában megírta, mennyire „érdekes módon" osztották el egymás között a résztvevők a különböző városok és települések tábláit, hogy mindez úgy látszódjon, mintha az ország minden tájáról érkeztek volna emberek a rendezvényre.
Nézd már, milyen jól áll Gyuszi kezében a Zalaegerszeg tábla
– írta posztjában a zenész, majd hozzátette, nagy röhögés lett a beszólás vége, valamint az, hogy Gyuszi képviselhette a zalai vármegyeszékhelyt.
És ekkor, mint egy vezényszóra, a pestiek szétosztották egymás között a települések tábláit.

A Magyar Turisztikai Ügynökség cellainformációkra épülő adatai egyértelműen igazolják, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából tartott két nagy fővárosi rendezvény mobilcella-adatokon alapuló előzetes elemzése alapján
Az MTÜ hozzátette, az előzetes adatok alapján továbbá az is megállapítható, hogy a főváros állami és önkormányzati, valamint egyéb ünnepi rendezvényein is több tízezer ember vett részt. Az adatok a mobilcella-információk anonim, feldolgozott és aggregált elemzésén alapulnak, amelyek teljes mértékben megfelelnek a General Data Protection Regulation (GDPR) előírásainak, valamint a hatályos magyar jogszabályoknak.

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!