
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

– Megdöbbentő, hogy ukrán zászlóval vonulnak a tiszások. Ez ugyanis újabb bizonyíték arra, hogy Magyar Péter paktumot kötött az ukránokkal – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák Dániel kiemelte, az elmúlt hetekben ennek egyértelmű jeleit láthattuk a Barátság kőolajvezeték leállítása kapcsán. Egy paktum jöt létre a Tisza és Zelenszkij között, ennek a jele az ukrán zászló ezen a tüntetésen. Miközben fenyegetőznek, illetve zsarolják Magyarországot, addig ukrán zászlóval vonulnak a Tiszások, ez egy egyértelmű állásfoglalás – tette hozzá.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy fogalmazott, a Békemeneten egyértelműen többen voltak mint a Tisza Párt menetén, ebből is látszik, hogy a jobboldal, a Fidesz jobban tud mozgósítani. A Kossuth tér és a környező utcák is megteltek. Ebből is látszik, hogy a mostani messze nagyobb volt az október 23-i Békemenetnél is. Hozzátette, a mozgósítás továbbra is kulcskérdés, az elkövetkezendő négy hétben az a cél, hogy a lehető legtöbb szavazót mozgósítsa a nemzeti oldal, amint azt a miniszterelnök egyértelműen elmondta a beszédében is.
Látszik a felvételekből, hogy a Magyar Péter nagyobb tömegre számított, ki vannak rakva végig az Andrássy úton és a Deák téren is a hangszórók. Azt hitte, hogy odáig fog érni a tömeg, de üresen tátong a hangszórók előtti terület, ez is azt jelzi, hogy jóval kevesebben vettek részt a Tiszának a menetén, mint ahány emberre számított Magyar Péter
– emelte ki Deák Dániel, aki leszögezte, az egyértelműen látszódik, Magyar Péter mindent bevetett annak érdekében, hogy mozgósítsa a szimpatizánsait.
Buszoztatással sem sikerült azt a célt elérni, amit kitűzött maga elé. Magyar Péter egymilliós tömeget várt, de egyértelműen látszik, hogy ilyenről nincsen szó. Ez azt mutatja, hogy
Deák szerint a Tisza Párt mostanra elérte azokat a szavazókat, akiket meg tudtak szólítani, nem látszik további a növekedési potenciált, ezzel szemben a Fidesznek még mindig vannak tartalékai.
A bizonytalanok körében a mi méréseink alapján is nagyobb tartaléka van a Fidesznek, ezt a mai nap is jól mutatja
– jelentette ki az elemző.
Deák Dániel szavait a Magyar Turisztikai Ügynökség cellainformációkra épülő adatai is alátámasztják. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából tartott két nagy fővárosi rendezvény mobilcella-adatokon alapuló előzetes elemzése alapján megállapítható, hogy
Az MTÜ hozzátette, az előzetes adatok alapján továbbá az is megállapítható, hogy a főváros állami és önkormányzati, valamint egyéb ünnepi rendezvényein is több tízezer ember vett részt. Az adatok a mobilcella-információk anonim, feldolgozott és aggregált elemzésén alapulnak, amelyek teljes mértékben megfelelnek a General Data Protection Regulation (GDPR) előírásainak, valamint a hatályos magyar jogszabályoknak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!