
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A hétvégi, a kormány mellett kiálló békepárti tömegrendezvény nemcsak erődemonstráció volt, hanem politikai üzenet is a választási kampány közepén – mondta a Magyar Nemzetnek Zila János. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint a Békemenet a bizonytalan szavazók számára is jelzés lehet arról, hogy a kormánypártok mögött jelentős társadalmi támogatás áll, ami a kampány hajrájában a mozgósítás szempontjából különösen fontos. Az elemző szerint az utóbbi hetekben olyan politikai üzenetek érték a magyar választókat, amelyek túlmutatnak a hagyományos belpolitikai vitákon. Mint fogalmazott, a magyarok „néhány hete üzenetet kaptak Ukrajnából”, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – szerinte brüsszeli politikai támogatással – a magyar választások kapcsán fogalmazott meg kritikákat.

Zila János úgy véli, hogy ezek a megszólalások a magyar belpolitikai viták részévé váltak, és a kormánypárti oldal értelmezésében külső nyomásként jelennek meg. Az elemző szerint a Békemenet részben erre adott társadalmi reakciónak tekinthető.
A Békemenet volt az első válasz, amikor a csendes többség megmozdult
– fogalmazott. Szerinte bár a rendezvény résztvevőit gyakran éri kritika az online nyilvánosságban, a személyes részvétel azt mutatja, hogy jelentős mobilizációs potenciál van a kormánypárti oldalon.
A tömegrendezvények után rendszerint vita alakul ki a résztvevők számáról. Zila János szerint azonban a „számháború” önmagában kevésbé fontos, mint az a politikai üzenet, amelyet a demonstráció közvetít. Az elemző úgy látja: a nagy létszámú rendezvényeknek elsősorban pszichológiai hatása van a választókra:
Felidézte, hogy a kormánypártok a 2022-es választáson is a vártnál nagyobb arányú győzelmet arattak. Zila szerint ebben szerepet játszott az a mozgósítási képesség, amely a kampány végére aktivizálta a jobboldali szavazókat.
Az elemző szerint a Békemenet egyik legfontosabb célcsoportja éppen a politikailag kevésbé elkötelezett választói réteg. Úgy látja, hogy a rendezvény a politikai stabilitást és az erős közösségi támogatást sugallhatja, ami a bizonytalan szavazók egy részét a kormánypártok felé terelheti. Zila János szerint a háború kérdése is meghatározó tényező a magyar politikai vitákban.
A magyar társadalom jelentős része elutasítja, hogy az ország közelebb sodródjon az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktushoz
– tette hozzá. Az elemző ezzel összefüggésben bírálta azokat a megszólalásokat is, amelyek szerinte relativizálják a konfliktus súlyát. Példaként említette Ruszin-Szendi Romulusz korábbi kijelentését, amelyben a volt vezérkari főnök úgy fogalmazott: „nincs háború, nincs háború, nincs háború”.
A szakértő szerint a kampány hátralévő időszakában várhatóan tovább erősödik a politikai mobilizáció mindkét oldalon. A tömegrendezvények – legyenek azok kormánypártiak vagy ellenzékiek – fontos eszközei maradnak a politikai erődemonstrációnak. Zila János úgy véli, a választások végkimenetelét végső soron az dönti el, hogy melyik oldal képes hatékonyabban megszólítani és mozgósítani a bizonytalan szavazókat.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár