Zacher Gábor üzent

Megdöbbentő kijelentést tett a droghasználat kapcsán.

Teljesen mindegy milyen szerről van szó, megváltoztatják annak felhasználója viselkedését - fogalmazott Zacher Gábor toxikológus főorvos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldali videójában.

Ezek a szerek, és tök mindegy, hogy milyen szerről van szó, egyetlen egy dolgot csinálnak velünk, megváltoztatnak bennünket. És úgy változtatnak meg bennünket, hogy magába a változás folyamatába már nem tudunk beleszólni. És erről szól a történet

- mondta az toxikológus.

 

Hajtóvadászat indul a dílerek ellen

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken jelentette be, hogy hajtóvadászatot indul március elsejétől a kábítószer-kereskedők ellen.

A kormányfő hangsúlyozta: jelentős probléma az újfajta kábítószerek rohamos és inváziószerű, alapvetően a kistelepüléseket érintő terjesztése, amivel "roncsot csinálnak a gyerekeinkből, és meg is ölik őket végső soron".

Orbán Viktor hangsúlyozta: ki kell mondani, hogy a kábítószer-kereskedő "abból él meg és abból csinál pénzt, hogy megmérgezi a mi gyerekeinket", és ehhez nincsen joga, ha ezt folytatja, akkora büntetést fog kapni, hogy "le fog szakadni a füle".

Ez megköveteli még az alkotmányban is annak kimondását, hogy Magyarországon a kábítószer-használat büntetendő, a rendőrséget kell megerősíteni, akciócsoportokat kell felállítani, és egy nagy akciósorozattal egészen egyszerűen meg kell tisztítani az országot ettől a kotyvalék új dizájner-drogfajtától - fogalmazott Orbán Viktor.

Kapcsolódó tartalom:

Orbán Viktor a Tények exkluzív interjújáról is beszélt a kábítószer elleni hajtóvadászat részleteiről

2025. március 04. 13:53
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
időjárás-jelentés, 2025. október 1., szerda dél
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte minden...
Október 1-jén Koppenhága ad otthont az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójának, ahol a közös ...
A Tisza Párt környékén felbukkanó régi baloldali szakértők évek óta sulykolt toposzát zúzta porrá az egyik legnagyob...