
Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás
Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlést megkerülve döntött a BKK 50 milliárd forintos likviditási válságának kezeléséről, amelyről nem tájékoztatta a választókat, ráadásul mindezt a júniusi választások előtt szűk három héttel.
Ezzel elmondása szerint olyan adósságspirálba kényszeríti Budapestet a főpolgármester, „amiből jelentős kormányzati többlettámogatás vagy az agglomerációs megállapodás újratárgyalása nélkül nem lesz kiút”.
Vitézy legújabb posztjában kitért arra is, a Partizán főpolgármesteri vitáján ő már rávilágított volna, hogy ez mekkora problémát fog okozni a jövőben, de akkor Karácsony következetesen „elhallgatta, letagadta” ezt, pedig már jó tíz nappal azelőtt tudnia kellett róla.
Hiszen az, hogy az agglomerációból fél áron ingáznak az utasok, az jelentős bevételkiesést generál, amit valakinek meg kell fizetni. Vitézy már januárban – amikor Karácsony és Lázár János megkötötték az agglomerációs szerződést – felszólalt ez ellen, de senki nem vette komolyan, mert mindenki csak azt látta, hogy olcsóbb lesz a közlekedés.
Karácsony ezt úgy próbálja megoldani, hogy a kieső pénzt a 2025-ös márciusi költségvetésből különítené el a BKK-nak – kamatokkal együtt –, ami azt jelentené, hogy a következő évet 50 milliárdos mínusszal indítja a főváros. Ráadásul az árcsökkenéssel nem járt együtt utasszám-növekedés, így könnyen kiszámítható, hogy „bevételkiesés származik”. Ha pedig az állam nemhogy nem segít, de fenntartja az eddigi „brutális adóelvonásokat”, akkor ez nem fog működni hosszú távon – véli a szakember.
Azok az állítások, melyek szerint a Főváros jól járt, és nincs itt semmi látnivaló, valótlanok voltak, és ezt Karácsony Gergely a kampányban is pontosan tudta már, csak elhallgatta a nyilvánosság előtt
– zárta posztját Vitézy Dávid.
Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés