
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A férfi hirtelen összeesett, ezért több vasutas és utas is azonnal a segítségére sietett.
Mentőt hívtak, majd a rutinos mentésirányító utasításai alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A telefonon kapott instrukciók szerint azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a beteg életéért.
Ezt követően a mentők perceken belül a helyszínre érkeztek és a szakemberek emelt szinten folytatták az életmentést.
Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.
A címlapfotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat Hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen