
Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik
Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent.
Az első háromnegyed évben a gazdaság teljesítménye a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
A növekedéshez a KSH adatai szerint leginkább az ipar és a piaci szolgáltatások járultak hozzá. Az iparon belül különösen a közúti jármű gyártása, a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása, illetve a villamos berendezés gyártása, a piaci szolgáltatások közül pedig főként a szállítás, raktározás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység bővülése volt jelentős.
A növekedés hatodik negyedéve folytatódott négy negyedév visszaesés után. Az első negyedévben 8,2, a második negyedévben 6,5 százalékos volt az emelkedés, minek eredményeként Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az első fél évben 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
A kedvező adatokra Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-posztban reagált, amiben azt írta a fenti adatok „várakozás felettiek”.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Varga Mihály hivatalos Facebook-oldala

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról