Újabb három halálos áldozatot követelt a vihar Szerbiában

Egy kisfiú, egy férfi és egy nő halt meg a Szerbián péntek este végigvonuló viharban, így az utóbbi napok extrém időjárásának már négy halálos áldozata van a nyugat-balkáni országban, miután egy férfi belehalt azokba a sérülésekbe, amelyeket a kedd esti vihar során szerzett – közölte az MTI.

Újvidéken egy 12 éves fiúval végzett áramütés péntek este, a dél-bánsági Antalfalván egy ház gyulladt ki villámcsapás következtében, és a tüzet oltani igyekvő nő szénmonoxid-mérgezést kapott, míg a dél-bácskai palánkán egy férfi halt bele áramütésbe, amikor a házára zuhanó vezetéket akarta elmozdítani. A keddi vihar során a dél-szerbiai Nisben sodort el egy autó egy járókelőt, a férfi másnap halt bele sérüléseibe.

A viharos erejű széllel és jelentős csapadékkal kísért vihar pénteken Szlovénián, Horvátországon és Bosznia-Hercegovinán keresztül érkezett Szerbiába, ahol komoly károkat okozott. Fákat csavart ki, tetőket tépett le, a törmelék és a letört ágak az utcán parkoló autókat is megrongálták. Több embert kellett kimenteni a megrongálódott vagy elakadt járművekből. Újvidéken egy több mint 150 éves, természeti műemléknek számító ostorfát is kitépett a szél.

Az országos meteorológiai szolgálat szerint szombat este is hasonló viharokra lehet számítani a térségben.

Címlapfotó: Twitter/@NationalIndNews

2023. július 22. 13:40
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Legalább öt napra leállt a kőolajszállítás Magyarországra, miután az ukránok ismét megtámadták a Barátság kőolaj-vez...
Háztartási gépeket, fülhallgatókat és hangfalakat kaptak az Egy lépéssel több Alapítványtól a Gyógyító Energia Közha...
23-ra nőtt a sérültek száma Munkácson a csütörtök hajnali orosz rakétatámadás után. Két rakéta is becsapódott egy ká...
Lovaskocsival száguldozott egy ámokfutó hajtó Kazincbarcikán, a férfi több szabályt is megszegett, az esetről videó ...