
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Ahogy arról korábban beszámoltunk, rejtélyes májgyulladás ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban és Romániában. Novák Hunor gyermekgyógyász szerint eddig főként az 5 éves korosztályban újonnan megjelent májgyulladásos betegség igen veszélyes a gyerekekre, és ha bármelyik szülő a májelégtelenség tüneteit - besárgulás, hányás, étvágytalanság – fedezi fel gyermekén, semmiképp se késlekedjen, és azonnal vigye orvoshoz.
A napokban újabb gyerekeknél diagnosztizálták a súlyos májgyulladást, egy 8 hónapos és egy 10 éves gyerek fertőződött meg a betegséggel - számolt be róla a Maszol.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtöki közleménye szerint a gyerekek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Az első súlyos hepatitiszes esetet hétfőn jelentették Romániában.
Eddig világszerte 190 rejtélyes májgyulladásos esetet jelentettek, ebből 140-et Európában. Az Egészségügyi Világszervezet szerint legalább egy gyermek meghalt, 17 másiknak pedig májátültetésre volt szüksége.
Címlapfotó: Illusztráció (IGSU)

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire