Ha ezeket a tüneteket fedezi fel gyermekén, azonnal vigye orvoshoz

A gyermekgyógyász szerint eddig főként az 5 éves korosztályban újonnan megjelent májgyulladásos betegség igen veszélyes a gyerekekre, és ha bármelyik szülő a májelégtelenség tüneteit - besárgulás, hányás, étvágytalanság – fedezi fel gyermekén, semmiképp se késlekedjen, és azonnal vigye orvoshoz.  

Dr. Novák Hunor gyermekgyógyász szerint általában a légúti tünetek dominálnak a gyerekeknél, de egy esetleges köhögéstől a szülőknek semmiképp nem kell megijedniük, hiszen az esetek döntő többségében csak türelemre van szükség és tél, avagy kora-tavaszi időben a gyerekek „dolga” az, hogy köhögjenek. A gyermekgyógyász elmondta, az óvoda és a bölcsőde jelentik a legjobb immunerősítőt a gyerekek számára, hiszen csak közösségben találkozik már kis korban a szervezetük a mindennapi életben is jelenlévő vírusokkal, és ezeken átesve már kialakul szervezetükben egyfajta immunitás.

A koronavírus-járvány idején bevezetett karantén miatt a gyerekek elszigetelten élték mindennapjaikat, így szervezetük nem vált a szokott időben felkészültté egy-egy későbbi vírussal szemben. A gyermekgyógyász szerint hiába vágyik minden szülő egy csoda immunerősítő készítményre, ilyen nem létezik, mindössze a sok mozgás, helyes táplálkozás, a jó minőségű alvás és a védőoltások járulhatnak hozzá a gyerekek egészséges fejlődéséhez.

A Mokka kedd reggeli adásában Dr. Novák Hunor beszélt arról is, hogy a tavaszi allergiás időszakban felmerül a kérdés, vajon egyszerű allergiáról, vagy koronavírus fertőzésről van-e szó, hiszen a Covid-19 legyengült vírustörzsei hasonló tüneteket produkálnak a szervezetben, erre a legegyszerűbb megoldás az, ha megnézzük egyes allergia elleni készítmények mennyire használnak.

2022. április 26. 08:44
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...