
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Az elmúlt hetekben Noszály Sándor aggasztó videókat tett közzé magáról a közösségi oldalán, a követői pedig aggódni kezdtek. És nem alaptalanul: Noszály-t Amerikából való hazaérkezése után egyből egy klinikára szállították, most pedig a legfrissebb információk szerint a felépülése tovább fog tartani a vártnál, akár hónapokba is telhet.
Az elmúlt napokban sokan aggódtak testvérem, Noszály Sándor állapota miatt. A családom nevében ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy Sanyi hazaért Magyarországra, és szakorvosok irányításával elkezdte azt a kezelést, amely bipoláris betegsége stabilizációjához szükséges
- ezt a nyilatkozatot Noszály Sándor testvére, Andrea tette közzé, amiben arról is beszél: az olimpikon életét már évek óta megkeseríti ez az összetett mentális betegség, az elmúlt időszakban pedig kritikus időszakát élte meg az egykori Nagy Ő.
De mi is pontosan a bipoláris zavar?
A bipoláris zavar egy igen gyakran előforduló betegség, kétpólusú betegségnek is szoktuk hívni
– mondta Zelena András pszichiáter és terapeuta a Tények Plusznak.
Hozzátette, a bipoláris zavar legfontosabb jellemzője a depressziós és a mániás időszakok változása, azaz a beteg egyszer lehangolt és kedvetlen, a következő pillanatban pedig abnormálisan boldog.
Ilyenkor a realitásvesztés, a világmegváltási víziók, akár a nagyívű költekezés is megjelenhet a betegnél, a másik szakasznál pedig - egyénként más, más időablak telik el az alatt míg a mániás szakaszból a depresszív szakaszba ér valaki, ott a depresszió teljes fogalomtára, a célvesztettség, önértékelés, az önértékelés teljes hiánya
– részletezte a szakember.
A sikeres teniszező esetében a követői éppen a szokatlan, furcsa monológjaira lettek figyelmesek.
Nagyon nagy utat bejárhat a tünetmentes szakasz a mániástól és a depresszióstól. Éppen ezért a mániás szakaszban ezek a realitás vesztett fogalmak, a társadalom megváltoztatására vonatkozó víziók, a saját szerep túlértékelése, világmegváltás
– mondta a szakember.
A terapeuta azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy pontos diagnózist a médiában elhangzottak alapján nem lehet felállítani, így mindenkit eltanácsolna attól, hogy címkézze a hírességet.
Az egykori sikeres teniszező körül egyébként október elején kezdtek gyűlni a szokatlan jelek. Minden a videókkal kezdődött, amire egyre többen kapták fel a fejüket.
Később azonban az is kiderült: Noszály Sándort Los Angelesben letartóztatták, a Blikk úgy tudja azért, mert a barátai szerint ijesztően viselkedett. Ezért éppen ők hívták fel a rendőrséget.
Nem sokkal később az egykori Nagy Ő újfent bejelentkezett a közösségi oldalán. Ezt újabb és újabb különös videók követték, míg végül már az egész ország azt találgatta: mi lehet Noszály Sándorral, vajon miért viselkedik ilyen furcsán?
A legfrissebb információk szerint annak a lehetősége is felmerült, hogy Noszályt egy másik intézetben kezelik tovább. Hogy pontosan mi lehet vele, azt még mindig nem lehet tudni, annyi biztos, hogy a rajongói nagyon szorítanak érte, hogy minden rendben legyen a teniszezővel.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?