
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tigi és Chippo, a két törpe víziló 2008-ban állt párba a Szegedi Vadasparkban, miután az állatkert csatlakozott az európai fajmentő tenyészprogamhoz. Tigi első utódját 2011-ben hozta világra, legutóbb pedig 2020-ban született borja.
A nőstény gyakorlott anyaként neveli immár negyedik kicsinyét, jelenleg még a vízilóház biztonságában. Az első időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítják az anya és kicsinye számára, ezért csak a hím látható a kifutóban, de ahogy lehetséges, a látogatók a borjút is megtekinthetik majd a vízilóház ablakán keresztül.
A törpe víziló neve ellenére nem számít kis méretű emlősnek, a kifejletten 160-275 kilós állatok legfeljebb rokonaikhoz, az akár másfél tonnás nílusi vízilovakhoz képest tűnnek apróbbnak.
Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben és mocsaraiban élnek, kevésbé kötődnek a vízhez, mint a nílusi vízilovak. A törpe vízilovat viszonylag későn, a 20. század elején fedezték fel. Sokáig ugyanis azt hitték, hogy növendék nílusi vízilovakról szólnak az élménybeszámolók, illetve tanúskodnak a maradványok.
A törpe víziló nagy méretű rokonától eltérően nem csapatban él, veszély esetén pedig inkább az esőerdők sűrű bozótjába menekül. Bőre védelme érdekében speciális zsíros váladékot választ ki, amely az élősködőktől is megóvja.
A kifejlett állat vízinövényekkel, gyökerekkel, gumókkal, lepotyogott gyümölcsökkel táplálkozik. A törpe víziló hossza eléri a 180-185 centimétert, az emberen kívül a felnőtt állatnak legfeljebb a leopárd lehet az ellensége.
A nőstény 190-210 napos vemhesség után egy vagy két kicsinyét a szárazföldön hozza világra. Az újszülött akkora, mint egy kifejlett házinyúl, 5-7 kilogramm. Születése után mindjárt föláll és kéthetesen már tud úszni.
Jelenleg - elsősorban élőhelyének pusztulása és az orrvadászat miatt - veszélyeztetett fajnak számít, mindössze 2000-2500 kifejlett egyede él vadon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján. Európai állatkertekben 125 egyedét gondozzák az állatkertek nemzetközi adatbázisa (ZIMS) szerint.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen