Több mint 90 gyereket molesztált és erőszakolt meg egy gyermekgondozó

Kilencvenegy gyermek ellen elkövetett, 1623 esetben történt gyermekbántalmazással - köztük 136 rendbeli nemi erőszakkal és 110 rendbeli 10 év alatti gyermekkel való szexuális visszaéléssel vádolnak egy gyermekgondozót Ausztráliában - közölte az ausztrál szövetségi rendőrség (AFP) kedden.

Feltételezések szerint a bűncselekmények 2007 és 2022 között történtek Brisbane-ben, Sydney-ben és a Ausztrálián kívül is.

A Gold Coast régióból származó 45 éves férfi 2022 augusztusa óta van előzetes letartóztatásban. Az AFP ekkor gyermekpornográf felvételek készítése és továbbítása miatt vette őrizetbe a férfit.

Miután a bíróság tavaly vádat emelt a férfi ellen, az AFP azt állítja, hogy további saját készítésű, gyermekpornográf felvételeket találtak a férfi tulajdonában lévő elektronikus eszközökön.

Az AFP közölte, hogy azonosította a gyanúsított felvételein szereplő összes ausztráliai gyermeket. A szövetségi rendőrség továbbá arról is beszámolt, hogy együttműködik külföldi hatóságokkal, hogy segítsen azonosítani négy gyermeket, akik Ausztrálián kívül készített felvételeken szerepelnek.

Az AFP szerint a férfi több elektronikus eszközzel is rögzítette a pornográf felvételeket, miközben 2007 és 2017 között több gyermekgondozó központban is dolgozott.

A felvételen szereplő gyermekek mind kislányok voltak.


Justine Gough, az AFP északi rendőrfőnök-helyettese elmondta, hogy az érintett gyermekek azonosítása "időt, szakértelmet és elszántságot" igényelt, mivel 15 év alatt rengeteg kép és videófelvétel készült az áldozatokról.

Az ausztrál férfi elleni nyomozás nyolc éve kezdődött, amikor a Queenslandi Rendőrség (QPS) gyermekbántalmazással kapcsolatos képekre és videókra bukkant a hagyományos böngészővel nem elérhető, úgynevezett sötét weben. A QPS a talált anyagokat feltöltötte egy nemzetközi áldozatazonosító adatbázisba, annak reményében, hogy sikerül fellelniük az elkövetőt.

Ezután 2022 augusztusában az AFP a pornográf felvételek hátterében található tárgyak alapján egy brisbane-i gyermekgondozó központig visszakövette az elkövetőt, ami a férfi letartóztatásához vezetett.

Az ügyet a tervek szerint augusztus 21-én tárgyalják a brisbane-i bíróságon.

MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Korábbi tartalmak:

Csecsemőket erőszakoltak meg, újabb részletek derültek ki a pápai pedofil ügyében

Élettársa kisunokáját erőszakolta éveken át egy vasi férfi

8 éves kisfiút molesztált egy 59 éves taksonyi férfi, részletesen vallott

13 éves lányt zaklatott, mutatjuk az pesti rémet, videó alapján keresi a rendőrség

2023. augusztus 01. 10:48
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family