
Korlátozzák a FaceTime működését
Legfrissebb adatok szerint a támadásnak két halottja és 21 sebesültje van, tíz embernek az állapota súlyos. Az oslói rendőrség letartóztatta a lövöldözés 42 éves norvég állampolgárságú, iráni származású gyanúsítottját, akit a rendőrség kisebb bűncselekmények elkövetése miatt ismert már korábbról, kábítószeres ügye miatt néhány hónapot börtönben is ült. A rendőrség szerint nem volt bűntársa. Az elkövető lakásában házkutatást tartottak, A rendőrség délután sajtótájékoztatót tart.
Az éjszaka történtek miatt a szervezők lemondták a szombatra Oslóban tervezett melegfelvonulást. Szemtanúk elmondták, hogy az elkövető egy táskával lépett be a klubba, ahol elővette a fegyverét és lőni kezdett. Egy másik szemtanú azt mondta, hogy a klubban pánik tört ki. A rendőrség szerint a helyszínen két fegyvert, köztük egy automata pisztolyt találtak.
Az ügy kapcsán Harald norvég király azt mondta, hogy őt és a királyi családot megdöbbentette a támadás. "Össze kell fognunk és meg kell védenünk értékeinket: a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet" - mondta a 85 éves uralkodó. Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormányfő egyben szolidaritását fejezte ki az LMBTQ közösséggel, "veletek vagyunk" - mondta.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe