
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Szijjártó Péter élőben jelentkezett közösségi oldalán a Védelmi Tanács ülését követően, amit Orbán Viktor miniszterelnök azért hívott össze, mert a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázvezetéknél bombát találtak a szerb hatóságok.
Európa egy hatalmas energiaválság felé közeledik óriási lépésekkel. Láthatjuk, hogy az iráni háború és az ukrajnai háború közösen milyen komoly energiaellátási válságot állíthat itt elő Európában egy energiaár-válsággal együtt
– kezdte a külügyminiszter. Majd azzal folytatta, hogy az olaj és a gáz ára az elmúlt hetekben 60, illetve 70 százalékkal emelkedett Európában, és már az olyan esztelen javaslatok is megfogalmazódtak az Európai Bizottság részéről, hogy 10 km/h-val kellene csökkenteni az autópályákon a maximális sebességet, vagy hogy az emberek telekocsi-szolgáltatással menjenek munkába, illetve maradjanak otthon.
Ebben a helyzetben teljesen világos, hogy új energiaforrásokra, még több olajra és még több gázra lenne szükség itt Európában ahhoz, hogy az ellátás biztonságban legyen, meg hogy az árak ne emelkedjenek brutálisan
– magyarázta a tárcavezető, majd kitért rá, hogy ehhez képest az elmúlt években főleg az ukránok nagyon durva eszközökkel törekedtek arra, hogy az orosz kőolaj- és földgázellátást elvágják Európától, és sajnos ebben Brüsszel is a partnerük volt.
Korábban az ukránok felrobbantották az Északi Áramlat vezetéket. A robbantás után sokáig azt mondták, hogy az oroszok voltak
– közölte. Ez logikátlan lett volna. Miért robbantották volna fel az oroszok a saját vezetéküket? – tette fel a kérdést. Kezdetben az oroszokat vádolták, de kiderült, hogy az ukránok robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetéket.
A Barátság kőolajvezeték elzárásával megszüntették a Magyarország és Szlovákia felé irányuló kőolajszállítást
– emelte ki. Az elmúlt hetekben pedig az ukránok folyamatosan támadták drónok tucatjaival a Magyarországra földgázt szállító Török Áramlat vezetéket Oroszország területén, és most ezen támadások sorába illeszkedik bele az a szerbek által meghiúsított terrortámadás, illetve szabotázskísérlet, amit Szerbiában, a Vajdaság területén, a Török Áramlat vezeték felrobbantása érdekében készítettek elő – húzta alá.
Szerbiában, a Vajdaság területén olyan mennyiségű robbanóanyagot találtak a Török Áramlat vezeték mentén, amivel simán fel lehetett volna robbantani a vezetéket. Így tehát egy terrortámadást készítettek elő a Török Áramlat vezeték ellen
– magyarázta. Kitért arra is, hogy a terrortámadási kísérletet a szerbek megakadályozták, és ez az eset is jól illeszkedik abba a sorba, amelyben az ukránok folyamatosan próbálják ellehetetleníteni az orosz gáz és olaj szállítását Európa irányába.
Ez egy nagyon durva támadáskísérlet volt a szuverenitásunkkal szemben, hiszen az energiaellátásunk, az energiabiztonságunk elleni támadás az egyben támadás a szuverenitásunkkal szemben is
– fakadt ki a külügyminiszter. Nyomatékosította, hogy meg fogják védeni Magyarországot, a magyar családok, a magyar gazdaság energiaellátását, harcolnak azért, hogy Magyarországon az energiaellátás biztonságban legyen, hogy ne legyen drámai energiaár-emelkedés, ehhez pedig szükség van az orosz olajra és az orosz gázra.
Ezért a Védelmi Tanács ülésén a miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni. A katonák védik majd a földgázvezetéket, az átadási pontokat egész hosszában, a szerb–magyar határtól egészen a magyar–szlovák határig
– jelentette ki.
Kitért arra is, hogy telefonon egyeztetett Szerbia energiaügyi miniszterével, a török energiaügyi miniszterrel és az orosz energiaminiszter-helyettessel is, akikkel egyetértettek abban, hogy minden eddiginél határozottabban kell védeni a vezetéket, hiszen a vezeték elleni támadások egyre sűrűbbek. Megállapodtak abban, hogy szoros kapcsolatban maradnak:
Mindenki megteszi a magáét, mindenki határozott intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a Török Áramlat vezetéket meg tudjuk védeni az egész európai szakaszán. Ez egy nagyon durva támadás Magyarország szuverenitásával szemben, de ahogy eddig is, most is meg fogjuk védeni Magyarországot.
Nyitókép: MTI

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete